me voyez-vous?

túl sok mindent vesztettem el....és annyira szánalmas valakinek érzem magam, hogy az nem igaz... Egyszerűen nincs már semmi az életemben, teljesen ki vagyok ürülve. Elvesztettem jónéhány barátot, elvesztettem kicsit saját magamat is, nem csinálok már semmit sem csak úgy hobbiból. Unom saját magamat, unom minden mondatomat, mindent amit csinálok. Tudom, hogy tennem kellene ez ellen valamit, de nem tudok. Lehetséges hogy én ilyen kis unalmas és jelentéktelen szürke egérnek születtem, akit még akkor is lehetetlen észrevenni, ha befestenek lilára. Rájöttem, hogy akármit csinálok, nem fognak észrevenni az emberek. Mintha láthatatlan lennék, vagy éppenséggel szellem lennék, aki nincs tisztában azzal, hogy ő halott, és minden áron észre akarja magát vetetni a külvilággal. Csakhogy ez nem sikerülhet...Nem tudom, hogy hogy tudnék kibújni a szürke kisegér szerepéből.Hogy lehetnék színes vadmacska, aki magára vonzza az emberek figyelmét. Aki ahányszor mosolyog, mindenki ámulattal figyeli, hisz egész lénye sugárzik...Talán arra vagyok ítélve hogy soha ne lehessek ilyen. Talán meg kell elégednem a kisebb dolgokkal. Túl magasra teszem a mércét? Lehetséges...és talán emiatt is érzem rosszul magam. Mert amire vágyom, soha nem kaphatom meg. De nem tudom alacsonyabbra rakni a mércét, mert úgy érzem jogom van arra a "de grande qualité" dologra...
Furcsa hogy mindig csak valami szomorú, lehangoló témáról írok...de mivel szinte semmi sem történik velem (pláne nem jó dolog) ezért nem tudok mást megosztani veletek. Jah és persze...annyira jól esik kiírni magamból ezeket a fájdalmas (talán teljesen alaptalan hülyeségnek tűnő) dolgokat...

"Miért nem lehetek az a lány, akiről a barátaiddal beszélsz? Az egyetlen, aki mosolyt fest az arcodra, az egyetlen akivel lenni akarsz. Miért nem lehetek én az a lány?