Mikor, ha nem most?

Hülye dolog ez...Reggel elmész a suliba, felhőtlenül vidám vagy, nem érdekel semmi rossz. Boldog vagy, magad sem tudod hogy miért. Minden apró bolhából hatalmas hülye elefántot csinálsz és csak nevettek, nevettek és nevettek. Tőletek zeng az egész terem, az egész suli. És 'szartok' minden és mindenki fejére, nem érdekel titeket semmi, csak az hogy ezek a pillanatok örökre a szívetekbe vésődjenek.
És akkor jön egy gondolat...Felszakad a tudatalattidból két mondat, ami nem hagy nyugodni. Lehet hogy hülyeség, lehet hogy túl nagy dologra gondolsz, de akkor is ott van benned és nem érted. Mert még senki sem magyarázta meg. És ki tudja, talán nem is fogja. Talán soha nem fogod megtudni...Azt, ami lehet hogy csak egy jelentéktelen "vettem neked egy csokit" mondat...de lehet hogy nem. Teljesen mindegy, ígyis úgyis furdal a kíváncsiság...Mert te ilyen kis kíváncsi fáncsi vagy...
Vagyis...én

"Csak finita commédia
Akarsz te is majd a szemembe
Nézni ájultan és meredve?
Jól van: akarlak, hát hazudjunk."

Nem mondhatom el senkinek,Elmondom hát mindenkinek.

Zsong a fejem. Nézek ki az ablakon és egyszerűen nem tudom a helyes irányba terelni a gondolataimat. Nem érdekel semmi. Legfőképpen nem a tanulás. Úgy érzem, mintha bezártak volna egy sötét, dohos dobozba és nem engednének ki. Köteleznek arra, hogy benne maradjak, mert a jövőm függ tőle. Ha elpuskázom a lehetőségeket és nem törődök semmivel, akkor majd megnézhetem magam tíz év múlva, hogy hova jutok. De engem nem érdekel. Ki akarok szabadulni a dobozból. Ki akarok jutni és azt csinálni, amihez kedvem van. A saját utamat akarom járni.
Nincs kedvem a Pacifikus-hegységrendszer tagjaihoz, sem az asszír birodalomhoz, legfőképpen nem a csontok francia elnevezéséhez. Hogy mihez van kedvem? Olvasni, olvasni, olvasni. Kiszakadni a monoton világból. Kiszabadulni a mókuskerékből, a sötét dobozból. Szárnyalni akarok a képzeletemmel...és soha vissza nem térni. Hát nem érted? Nem akarok ebben a mocskos világban élni.

Karinthy Frigyes: Elôszó

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Próbáltam súgni szájon és fülön,
  Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

  A titkot, ami úgyis egyremegy
  S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

  A titkot, amiért egykor titokban
  Világrajöttem vérben és mocsokban,

  A szót, a titkot, a piciny csodát,
  Hogy megkeressem azt a másikat
  S fülébe súgjam: add tovább.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Mert félig már ki is bukott, tudom,
  De mindig megrekedt a féluton.

  Az egyik forró és piros lett tôle,
  Ô is sugni akart: csók lett belôle.

  A másik jéggé dermedt, megfagyott,
  Elment a sírba, itthagyott.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  A harmadik csak rámnézett hitetlen,
  Nevetni kezdett és én is nevettem.

  Gyermekkoromban elszántam magam,
  Hogy szólok istennek, ha van.

  De nékem ô égô csipkefenyérben
  Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

  Hiába vártam sóvár-irigyen,
  Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
  És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

  Mert álom a bûn és álom a jóság,
  De minden álomnál több a valóság,

  Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
  S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

  Én isten nem vagyok s nem egy világ,
  Se északfény, se áloévirág.

  Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
  Mégis a legtöbb: ember, aki él.

  Mindenkinek rokona, ismerôse,
  Mindenkinek utódja, ôse.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Elmondom én, elmondanám,
  De béna a kezem s dadog a szám.

  Elmondanám az út hová vezet,
  Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

  Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
  Itt lent a porban nem tudok beszélni.

  A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
  Itt lent a porban rossz a hangom.

  Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
  Emeljetek fel a magosba.

  Egy szószéket a sok közül kibérlek,
  Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,

  Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
  De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

  Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
  Nektek, kiket szerettem,
  Állván tátott szemmel, csodára várván.


  Amit nem mondhatok el senkinek,
  Amit majd elmondok mindenkinek.

Megborzongok. Érthetetlen képek. Megnyugtatnak és felkavarnak. Tudni akarom. Csak úszok az árral, elolvasom egyre többször és még mindig nem elég. Akarom még még...Mert még nem jöttem rá...

Egy kicsit nézz csak rám, nagyon kérlek!

Icipici porszem, egy a sok közül. Porszem, amit könnyen elfújhat a szél, de észre sem veszi senki, hogy már messze szállt. Porszem, amit egyszerűen lesöpörhetnek az asztalról. Oly egyszerűen,hogy talán el sem jut a tudatukig az, hogy megsemmisítették.

Kezd felerősödni az érzés, hogy elbújhatok a nagy, szép, okos, erős óriások mellet, hisz én csak egy gyenge, buta, csúnya, tehetségtelen irinyó-pirinyó törpe vagyok. Minden nap úgy érzem, hogy összezsugorodok mellettük. Mellettük, akikből árad a tehetség, a magabiztosság és a vidámság. Mert van céljuk, van hobbijuk és tiszta szívvel képesek végigcsinálni azt, amit elterveztek. Elgondolkozom, hogy vajon nekem miért nincs mindehhez tehetségem és erőm? Talán soha nem is lesz...Talán arra szántak, hogy csak lebegjek, célok nélkül. Míg végül belebegek az elfeledett nevek közé...

Nem az a fajta lány vagyok, aki letagadja, hogy 'mániákusan' szeret olvasni. Nem vagyok az a lány, akit érdekel, hogy kortársai felhúzott szemöldökkel és értetlenkedő arccal néznek rá, valahányszor az a válasza a "Mit csináltál hétvégén?" kérdése, hogy "Olvastam." Hidegen hagy, hogy hülyének néznek esetleg ezért.Hát én meg azokat nézem hülyének, akik megvetnek, csupán azért, mert azt csinálom amihez kedvem van. Megvetnek, mert szeretem a könyveket, szeretek verset olvasni (esetleg írni is), szeretem a könyvek illatát, szeretem ahogy egyre jobban belemélyedek egy-egy keszekusza történetbe. Hidegen hagynak azok a kérdések amiket oly sokszor feltesznek: "Mi értelme? Mi olyan szórakoztató benne? ", hisz úgysem tudom nekik elmagyarázni, hogy milyen érzés mikor teljesen kikapcsolva az agyadat átadod magad a 'mesének' és engeded, hogy a könyv beszippantson saját világába. Igazából tudod, hogy miért néznek furán egyesek azokra, akik felfedezték az olvasás örömeit? Mert nem látják még , hogy az internet, a COD, a féktelen bulizás, a féktelen piálás,drogozás nem tartoznak bele az élet legszebb örömeibe. Azok, akik úgy néznek rám mintha valami zombi lennék, csak azért mert szeretem a verseket, a jobbnál jobb történeteket rejtő könyveket, nem elég érettek ahhoz hogy értékelni tudják az olvasás örömét. És én sajnálom őket, és bízom benne, hogy egyszer majd lesz egy olyan történet, ami teljesen magával ragadja képzeletüket és azt mondják majd: ez igen, ezt érdemes elolvasni.

Ma talán kevésbé vagyok szomorú, mint hétköznap. Zene...zene...zene...Nemcsak a fülemet, a lelkemet is cirógatja. Hallom, ahogy a hangfal majd' szétrobban, de nem érdekel. Együtt éneklek az énekessel és úgy érzem, minden gondom elrepült...De vajon meddig?

"Lépj kettőt hátra nézd a földet,
Nekem ez is elég, és ezt komolyan gondolom,
Add nekem, ami nem a Tiéd, én elteszem,
De itt is hagyhatom,
Nézz vissza, ha messze jársz,
Rajzolj pontot pont a vonal fölé,
Nem kapsz meg mindent, amíg másnak van
még olyan, ami csak az övé!"

...és mindig ott hagyok, egy darabot a szívemből...

Rájöttem hogy tökre nem ismertek (bár azt hiszem hogy én sem ismerem magamat valami jól...).Szóval úgy döntöttem, hogy írok pár dolgot, amit érdekesnek és fontosnak tartok... Úgyhogy most ilyen bemutatkozó jellegű bejegyzést írok.De hogy ne legyen olyan bonyolult a dolog, csak címszavakban...
Játsszunk egy "Mi lennék, ha...?" játékot.Szerintem tök érdekes...
Mi lennék, ha...?
* évszak lennék: tavasz, amikor felébred a természet és minden ember elkezd végre pezsegni a téli komor idők után...Imádom, amikor a télikabátot felváltja a kis vékony dzseki, majd a mellény és végül már egy pulcsi is megteszi reggelente...
*virág lennék: fehér tulipán...Nem tudom miért, de tetszik...Olyan kis törékeny.Egyszerű, de mégis szép.
*szín lennék: a varázslatos lila...kedvenc színem a kék, mégis lila lennék, mivel ez a szín annyira misztikus...
*szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés, amikor összeér a két szív, nem szólnak egy szót sem és mégis tudják, hogy ott vannak egymásnak.
*hangszer lennék: fuvola, egyszerűen azért, mert imádom a hangját.És ez az egyetlen hangszer ( a furulyán kívül) amit meg tudok szólaltatni
*parfüm lennék: Mexx-Waterlove...mert megőrülök az illatától.Mindig a bulik, a pezsgés jut eszembe róla...na meg a szerelem.
*állat lennék: békésen doromboló hamuszürke kiscica, mert anya ilyen cicusra vágyik.
*gyümölcs lennék: eper, mert azt olyan szexisen lehet enni.És mert abból készül az Kepres Eppy.:D
*bolygó lennék: Neptunusz...annyira szép kék.
*film lennék: Benjamin Button különös élete. Mert ez olyan film, amit mindenkinek látni kell...És elgondolkoztat, hogy vajon nem ugyanolyan az életünk visszafele, mint előre?
*dal lennék: Jason Mraz:I'm Yours. Akárki akármit mond, ez életem zenéje...nemtudom megunni.Egy éve a zenelejátszóm első száma, és akkor érzem igazán jól magam, ha egy nap minimum egyszer meghallgatom.
*égitest lennék: csillag, mert imádok csillagokat bámulni.
*könyv lennék: Stephenie Meyer:Alkonyat. Hogy miért ez, miközben ez is olyan közhelynek tűnik? Azért, mert a világ legszebb, legjobb érzését fogalmazza meg, olyan módon, ahogyan még egyik könyvben sem olvastam.
*ruhadarab lennék: meleg zokni, ami nagyon kellemes tud lenni, ha egy esős napon beázott cipővel, átfázva érkezünk haza.
*hónap lennék: július, mert akkor van a szülinapom, amit egyszerűen úgy is meg tudok ünnepelni, hogy kifekszek éjszaka a fűre csillagokat bámulni.
*szemszín lennék: zöld. Imádom, ha valakinek zöld a szeme, az annyira tud csillogni.
*folyadék lennék: könnycsepp, ami végiggurul az arcodon, ha fáj valami,ha annyira boldog vagy, hogy örömödben nem tudsz mit csinálni, ha szomorú vagy...és aztán végül beivódik a bőrödbe, hogy elvigye a fájdalmat, vagy csak utat adjon a határtalan örömnek az arcodon...
*hely lennék:Duna-part, alkonyatkor
*csoki lennék: eperjó.Könnyedén elolvad a szájban...de sajnos olyan hamar véget ér, hogy el sem tudod kezdeni igazán élvezni...ugye milyen jó?:D
*nyelv lennék: francia, mert "Le francais est la langue du mode" .És mert ezt az egy nyelvet vagyok hajlandó tanulni.
*íz lennék: savanyú.Mert imádom a savanyú uborkát...:D
*időjárás lennék: nyári zápor, ami felfrissíti a földet. És ki ne vágyna rá, hogy nyáron esőben csókolózzon a szerelmével?
Azt hiszem, egyelőre ennyi...Szerintem kellő információt gyűjtöttetek rólam.De ha szükségetek lenne még több "information"-ra, akkor csak szóljatok...