Igazából koncentrálni sem tudok. Érzem, tele van az agyam. Ilyenkor jól jönne egy merengő.Lecsapolnám a felesleges gondolatokat és mindjárt tisztább lenne minden.

nem értem miért idegesített az a kép*csalódtam bennetek*nem tudom, képes vagyok-e az írásra*elegem van a szilveszterből*félek a vizsgától*tudni akarok angolul*meg akarom szüntetni a vágyat, hogy átrepüljek egy másik világba:itt kell élnem,muszáj*miért ilyen bonyolult minden?*ölelésre vágyok, arra hogy szeress*szeretni akarlak, de nem tudlak...ez idegesít* más világban élek, mint ők, engem nem vonz a tűsarok*utálom a plázákat*minden ünnepet utálok*vágyom arra a határtalan szerelemre, ami nekik megadatott*félek, tényleg meghatározza már az életemet ez az egész...hogy ennyire hajszolom a tökéletes szerelmet*mindent akarok és semmit*pánik: nem találom a Göncölszekeret sem a Cassiopeia-t,nem emlékszem a szinkronhangra, nem találom azt az illatot, nem hiszek már benne, hogy az a körömlakk ibolyaszínű...*emlékek milliói söpörnek végig lelkem sivatagán...

Látod ezt a káoszt?

ments meg...

*elolvadt a hó

Utálom a számítógépeket, mégis a szabadidőm kb minden percét a gép előtt töltöm. Pontosítok: akkor utálom a számítógépeket, amikor elromolnak és az őrületbe kergetnek mert azt hiszem, hogy minden adatom eltűnik. Na ilyenkor nagyon utálom őket. És ezekben a ritka (ámde annál idegesítőbb) esetekben elkezdek azon gondolkozni, hogy mit csináltam addig, amíg nem volt se gép és legfőképpen internet? Erre a kérdésre kerestem a választ az elmúlt napokban,mivel -nem nehéz kitalálni- elromlott a gépem. Most is csak ideiglenesen jó, nem tudni meddig. Szóval, mit is csináltam én a gépmentes világomban anno? Tv-ztem, olvastam, tanultam, írtam dolgokat, rajzoltam(na azt mondjuk nem olyan sokszor). De biztosan a legtöbb időmet az olvasás töltötte ki. És most? Rá vagyok függve erre a csodás találmányra és mindezeket már hanyagolom. Pedig nem rossz dolgok (a tanulást leszámítva). Hiányoznak a könyvek...
Holnap Szenteste. Valamelyik nap feltettem magamnak a kérdést, hogy miért van az hogy minden Szenteste családom minden tagja kiöltözik és a legszebb ruháját veszi fel. Mi az oka ennek? Hiszen úgysem lát minket senki (maximum a karácsonyi képek előhívásánál). Szóval igazán nem értem, hogy miért csináljuk ezt, de jó és én élvezem, hogy minden karácsonykor szép lehetek. Igazából, a karácsonyról most nincs erőm többet írni, hisz akármit írnék, csak sok más társamat "utánoznám". Ugyanazt írhatnám, mint mindenki: hogy manapság már mindenkinek az ajándékok körül forognak az agykerekei, ha elérkezik a karácsonyi időszak. De miért taglaljam ezt hosszú sorokon keresztül? Hisz mindenki tudja, csak senki nem változtat rajta. És azt hiszem, ezen már nem is lehet. Ez a világ ilyen, és ezt meg kell szokni.
Az egész karácsonyi hajcihőből én legjobban a mákos beiglit, a fenyőfa illatát, a cuki díszeket szeretem. Jah és azt,(remélem érzed e mondatnak ironikusságát) hogy hatvanmilliomodjára leadják a Reszkessetek betörőket...

Elfordítom a fejem a monitortól, mintha bárki is láthatná könnyeimet az msn partnereim közül. Hol van az az idő amikor még kislányok és kisfiúk voltunk és nem törődtünk az élet nagy dolgaival, csak játszottunk? Vissza akarom kapni...Azt akarom, hogy kislány legyek és te kisfiú és értsük meg egymást ismét. De most minden olyan távol van... Régen még nem számított semmi. Régen csak játszottunk és ennyi volt az egész. Hogy csúszhatott ki minden a kezünk közül? Pontosabban: a kezeim közül...

Ha álmodni jó, felébredni rossz.Ha álmodni rossz, felébredni jó.

Borzasztó ez.Mit sem sejtve visszafekszek fél 10kor az ágyamba, mert még nincs kedvem elkezdeni a napot. Azt hiszem hogy virágokkal teli, napsütötte mezőről fogok álmodni, tele bájosan repkedő pillangókkal és csicsergő madarakkal. Erre mi jut nekem? Vizsgapara. Álmomban vizsgáztam és egy gonosz bácsi volt a vizsgáztató, aki nem is tudott franciául, még csak angolul sem. És ő vizsgáztatott: jó vicc. De álmomban tényleg így volt. És én nagyon féltem, mivel egyik tételemből sem tudtam egy szót sem. Körülöttem mindenki vígan elvolt én meg törtem a fejem hogy mit fogok csinálni, mit fogok mondani. És nagyon komolyan elkezdtem sírni mielőtt behívtak volna. A tudatalattim egy része álmomban várta, hogy vége legyen ennek a szörnyű álomnak és azért imádkozott, hogy ébredjek már fel. És mikor felébredtem, akkor elhatároztam, hogy ilyen nem lesz, én nem fogok vizsga előtt így kiborulni. Tehát, ma összeszedem magam és megpróbálok jókislány módjára vizsgatételeket gyártani.
Felébredtem és azóta a La vie en rose jár a fejemben. De nem az eredeti, hanem az ahogy Guillaume Canet énekelte Marion Cotillard-nak a Jeux d'enfants-ban. A legszebb szerelmi vallomás...

Quand Elle Me Prend Dans Ses Bras,
Elle Me Parle Tout Bas
Je Vois La Vie En Rose,
Elle Me Dit Des Mots D'amour
Des Mots De Tous Les Jours,
Et Ça Me Fait Quelques Choses

/az eredeti szövegben az Elle helyén mindenhol Il van/

Néhány film mindig a megszállotjává tesz. Legutóbbi ilyen a Twilight volt. És most a Jeux d'enfants...Hogy miért? Mert a bebetonozás csöppet sem happy end...

Cap ou pas cap?

Egy dolgot nem értek. Miért akkor kezdett el futni, azt kiabálva hogy "Sophie, je t'aime!" amikor a busz becsukva ajtaját elindult? Csak akkor jött rá, hogy szereti?

"Ez mindennél jobb. Az összes drognál.Jobb mint a heroin, kokain, hasis, ragasztó, fű, Marihuana, Cannabis, LSD, extasy, mint a szex, a 69, a gruppen-szex, a maszturbálás, a Káma Szútra ,a tantrizmus, a thai-figura. Jobb mint a nutella, a banán turmix, Lucas trilógiája, a teljes Muppet's show 2001-ig. Jobb mint a csípőficamos Emma Peel, vagy Lara Croft, Naomi Campbell, Cindy Crawford. Az Abbey Road B oldala, Hendrix szólói. Armstrong léptei a Holdon, space-mountain, a Mikulás, Bill Gates vagyona, a Dalai Láma, Lázár feltámadása,Schwarzenegger tesztoszteronja, Pam Anderson szilikonja, Woodstock, a rave-bulik, De Sade, Rimbaud, Morrison, jobb a szabadságnál, az ÉLETNÉL."

/csak az értheti, aki látta a filmet.../

des minuscules

tejberizset kanalazok magamba és kicsit úgy érzem magam, mintha egy amerikai filmben lennék, csak ott éppen valamiféle csokitortakrémet tömnék magamba. bömböl a zene, a hangfal majd' szétreped. hallgatom ezt a szenny zenét, amit be se tudok kategorizálni egyik zenei stílusba se. de talán most a szennyzenére van szükségem. körömlakk illata.borzalmas ez a szín, de anya vette és ki kellett próbálnom.
hajvasalás közben azon gondolkoztam, hogy miért kell minden filmnek happy enddel befejeződnie. millió olyan példát állítanak a szemünk elé, amik csöppet sem valósak. soha nem lesz happy end. és mi egész életünkben arra törekedünk, hogy a saját sztorink happy enddel fejeződjön be, mert hisz ha nekik a filmben sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne? csak az a gáz, hogy az élet vége nem happy end, az élet vége a halál és az csöppet sem vidám dolog.
jajj, ez most kicsit szomorú lett, pedig abszolút nem vagyok most olyan nagy "tiniproblémás" világfájdalmas hangulatban. hogy miért nem kezdem nagybetűvel a mondataimat, azt sem értem, hisz mindig is utáltam azokat, akik nem bírják lenyomni a shiftet. de most valahogy jól esik ez...
ez a zene annyira szar, hogy nem hagy gondolkozni...de minek is? mi értelme van a gondolatoknak, ha senki se kíváncsi rájuk?

*la première neige

Kislánykoromban mindig vártam és mindig boldog voltam, ha eljött ez a nap(azóta sem értem, hogy hogy lehettem ilyen kis bolond). De most...ez az év legrosszabb napja. Kinézek az ablakon és az egész udvar fehér. Fehér a járda, a fák, a föld..minden. És én utálom a fehéret. Annyira elrontotta a hangulatomat ez a hó, hogy azt el se tudom mondani. Csak be akarok bújni az ágyba és aludni. Távol mindenkitől. Nem akarok tudomást venni arról, hogy másnak milyen hiperszuper extramenő, mozgalmas élete van. Nem akarok azzal törődni hogy tanulni kéne, mert nem biztos hogy sokáig itthon leszek, pedig köhögök mint a fene...Nem akarok tudomást venni a világválságról, a H1N1-ről, sem arról, hogy alig van valakim. Nem akarom hogy beférkőzzön a tudatomba a hiányérzet.Hogy nincs senki, aki megölelhetne és azt súghatná a fülembe, hogy "Minden rendben lesz..."Én csak aludni akarok. Elbújni.Láthatatlanná válni.És ezen a szörnyű lelkiállapoton még az eperjó sem segíthet...

Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés.Megyünk az úton, ami adatott és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordult be.Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha...!Meg kell keresni a helyes utat és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat!

Méghogy az oroszlánoknak a vasárnap a szerencsenapjuk! Hülyeség, én ismét ott tartok, ahol múlt héten...csak most azt hiszem még rosszabb a helyzet.
Kócos, tépett haj. Pizsama és köntös. Fáradt, karikás, véres, kialvatlan szem. Gondolatok, amik nem a helyes irányba tartanak. Lázadó, lüktető szív, ami sehogyse akar megnyugodni. Fájó torok, ami kínoz.
És én komolyan ott tartok hogy beveszek valami nyugtatót...Csak egyet, mert úgy érzem megszakad a szívem és úgy érzem hogy nem bírom tovább.
Nem bírom azt, hogy bár iszonyatosan törekszek arra, hogy javítsak a jegyeimen, mégsem tudok, mivel valami miatt egyszerűen képtelen vagyok egy óránál többet tanulni.
Nem bírok minden reggel felkelni és a maximumot kihozni magamból. Már nem megy.
Nem bírom a sírógörcsöket...
Nem bírom elviselni hogy bántalak.Egyszerűen nem...
Nem tudok belenyugodni hogy talán elveszítelek, mint barátot. De neked úgy könnyebb lesz. Én meg majdcsak kezdek magammal valamit.
Nem bírok én már semmit sem. Csak aludni...

Te mit szeretnél?

Szeretnék karcsúbb lenni...
Szeretnék feltűnő jelenség lenni...
Szeretném, ha meg tudnálak nyugtatni...
Szeretnék minél többet adni neked...
Szeretném, ha éreznéd: nem vagy egyedül...
Szeretném, ha megértenétek...
Szeretnék mindent tudni és semmit...
Szeretnék gazdag lenni...
Szeretnék segíteni...
Szeretnék célokat találni az életemnek...
Szeretném elérni a megtalált céljaimat...
Szeretném, ha a nyár soha nem érne véget...
Szeretnék fürödni a napfény melegében...
Szeretném, ha az álmok nem csak álmok lennének...
Szeretném, ha eltűnne ez a velejéig romlott társadalom és jönne a helyére egy új,békés világ...
Szeretnék kérdések nélkül is mindent érteni...
Szeretném tudni azt, amit ti nem...
Szeretném, ha az lennél, akit tudok szeretni és...
Szeretném, ha az lennék, akit tudsz szeretni...
Szeretnék minden rosszat elfelejteni...
Szeretnék tanulni a hibákból...
Szeretnék a mosolyommal szíveket gyógyítani...
Szeretném, ha nem félnék a jövőtől...
Szeretnék a lelkem mélyén örökre, álmodozó,tündérmesékben élő kislány maradni és ugyanakkor...
Szeretnék felnőni...

... a szemed takard el és úgy számolj el egész százig. Én meg a korlát mögött bújok el úgy, hogy csak a szívem látszik.

^^

Csak nézek magam elé. Nem hiszem el, hogy eljutottam oda, hogy én vagyok a gonosz néni, aki összetöri mások szívét...Szörnyen érzem magam...Bárcsak elkerülhettem volna ezt az egészet, de azt hiszem jobb lesz ez így...Megmentettem őt egy borzalmas, vérszívó nőszemélytől, akinek hatalmas zűrzavar van a szívében és a fejében.
Fontos nekem, nagyon fontos. Nem akarom elveszíteni. De félek hogy be fog következni...

 **     Szeretném, hogyha lassabban forogna
 És végre megállna a nagy kerék.
 De a legjobban szeretném,
 Ha szeretnék.

 És szeretnék alkotni csodásat és
 Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
 S aztán meghalni: Mert én a 
 Mámor vagyok

*fényév távolság...

Érzem valami nincs rendjén.Fényévnyire járok mindenkitől.Távol a mostani, a régi barátoktól, távol a szerelemtől, távol önmagamtól. Elvesztem. Utakat járok, utakat keresek és nem találok semmit. Mintha megszakadt volna bennem valami. Nem érzem, hogy az lennék, aki voltam. Naphosszat csak sírnék és nézném a plafont. Azt hiszem végleg elvesztem egy kietlen sivatagban. Nem tudom már mi a fontos és mi nem. És gyűlölöm magam. Emlékeztek Mr. Vérpistikére? Ugyanaz vagyok. Játszok. Ugyanazt csinálom most mással, mint Ő anno velem. Ugyanazt. És hogyhogy erre csak most kellett rájönnöm? Gyűlölöm magam. Mintha valami ördögi átváltozás ment volna végbe bennem és azzá váltam volna, akivé legkevésbé sem akartam.
Tudom, életünknek ez a korszaka erről szól. Az útkeresésről...De én nem akarok utakat keresni. Túl sokáig tart míg eldöntöm, hogy melyik utat válasszam, és ezzel bántok másokat. Hát ne haragudj rám. De érzem, összeomlok, minden olyan tragikusan nehéz. Nem találom magamat és ez a legnagyobb baj. Hogy nincs már Netti...

És ismét azt érzem: képtelen vagyok arra, hogy azt tegyem, amit tennem kéne. Képtelen vagyok jókislány módjára belevetni magam a tankönyvek világába...
pizsama, felette egy köntös
kócos, sután összekötött haj
fáradt, karikás szem
jéghideg láb, mely puha, meleg zokniért kiált
és dobogó szív, mely csak arra vágyik, hogy gond nélkül, szabadon élhessen. Ugyan miért kéne nekem azt tennem amit mondanak?Miért kéne betartanom a szabályokat? Miért kéne azt tennem amit nem akarok? Miért....?
A szívvel való harcban az ész minden vasárnap diadalmaskodik...Mert az eszem tudja, hogy nem érhetek el semmit sem az életben, ha nem teszek érte valamit.Tudja azt, amit a szívem nem. Hogy muszáj tanulni. És az ész végül mindig felülkerekedik a makacs, nagy, buta szívemen...
Apropó, szív. Nagy szívem ellenére mégsem tudom szeretni a karácsonyt. Pedig már a küszöbön topog-kopog. Egyedül a fényeket imádom. De az egész ünnepet most már felesleges hajcihőnek tartom, hisz senki sem tudja már, miért is ünnepeljük..."A szeretet ünnepe"-mondják sokan. Kérdem én: máskor nem ünnepelhetjük a szeretetet? A szeretet nem azért szeretet mert minden nap itt van velünk? Nem az a lényege, hogy minden nap szeressünk?A szeretetnek nincs ünnepe, a szeretet a szívben ünneplendő, s az már rég rossz, ha a karácsony az ajándékokról szól. A versenyről, hogy ki kapott szebb,újabb,drágább ajándékot.

"A legtisztább mágia a szívben lakozik."

"Az álmok a kislányoknak valók, hogy legyen mit egymás fülébe sugdosniuk. A valóságban soha nem teljesülnek."

Lehunyom szemem, s megszűnik a külvilág. Az van, amit én akarok.Nem törődöm az odakint lassan elkezdődő komor, hideg téllel. Nem érdekel, hogy mennyi tudást kell magamba szívnom, hogy I hate English.Azon sem akadok fenn, hogy úgy nézek ki, mintha a Nyomorultak című filmből csöppentem volna a Földre. Szakadt bemelegítő, tépett haj, fáradt szem. Teszek arra, hogy világválság van, hogy a H1N1 pusztít. Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam...Egyetlen dolog tesz most boldoggá.Ha bezárkózhatok.Ha nem kell semmit sem mondanom, ha nem kell gondolkoznom. Ha nem kell kitalálnom hogy mit kezdjek magammal. Ha nem kell szembenéznem a valósággal...Az tesz boldoggá, ha álmodhatok magamnak egy olyan életet, amire vágyok.Szárnyalhatok a képzeletemmel, aminek senki sem szab határt. Sem Te, sem Ő, sem pedig bárki. Csakis én mondhatom azt hogy ÁLLJ.Ha tetszik, ki is radírozhatom a tárgyakat, személyeket.Átírhatok mindent, hogy még jobb legyen. Hogy olyan legyen, mint egy tündérmese.Még annál is jobb...