kontraszt

Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadt nagy TV-t! Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD-lejátszókat és elemes konzervnyitókat! Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati ellátást, válaszd a fix kamatozású jelzálogkölcsönt, válassz első otthont, válaszd meg a barátaidat! Válassz szabadidőruhát és hozzá illő sporttáskát, válassz egy három szobás lakosztályt részletre egy ócska sorházban! Válassz DIY-t, és kérdezd meg egy vasárnap reggel, hogy ki a fene vagy! Terülj el egy fotelban, és nézd a lélekölő, agypusztító TV-s kvízjátékokat! Tömd tele a szádat ócska szemét ételekkel! Válaszd a végén a rothadást! Pisálj utoljára egy szánalmas otthonban, élj pusztán zavaró körülményként rohadék kölykeid számára, akiket azért nemzettél, hogy magadat helyettesítsd! Válaszd a jövőt, válaszd az életet! De miért akarnék ilyesmit csinálni? Úgy döntöttem, hogy nem választom az életet.


Rossz ember vagyok, de ezen változtatok, megváltozom. Ez volt az utolsó ilyen eset. Mostantól tiszta leszek, kihúzom magam, és az életet választom. Már alig várom. Olyan leszek, mint maguk, lesz állásom, családom, rohadt nagy TV-m, mosógépem, kocsim, CD lemezem, elektromos konzervnyitóm, jó egészségem, alacsony koleszterinszintem, biztosításom, jelzálogom, első otthonom, szabadidőruhám, háromrészes öltönyöm, kvízjátékom, szemét kajám, gyerekeim, séták a parkban, rendes munkaidő, golfpartik, kocsimosás, elegáns kardigánok, családi karácsony, rendes nyugdíj, adómentesség, csatornapucolás, és a végén, ha már nincs semmi, a halál.

változások

bontják a tetőt, a gerendák az égnek merednek, mint a báránysültben a bordák. lassan már nem lesz tető, aztán eltűnnek a falak, az ablakok, az ajtók még a padló is. régi kacajok, játékok, sikítások háza ez. régóta nincs már tele élettel az épület, csupán az emlékek vertek tanyát benne. rossz nézni, ahogy lassan eltűnik és üresség marad utána. szertefoszlik az épület, amely 2 évig otthont adott nekem és csak az emlékek lebegnek majd az üres telek felett.

változások.
*nem egyszer, nem kétszer, hanem egyenesen háromszor ettem az eddig annyira gyűlölt franciasalátából. mindent benne hagytam, még a répát is...
*kócos, gubancos haj lengi körül arcomat. a hajvasalót messzire elkerülöm.
*a rettegést kompenzálom. egy kis bunkósággal.
*3 hete befejeztem.vége, remélem örökre.

nyugalom

átlagos vágyak: szép ruhák, bombajó pasi/ csaj, extrajó külső.
az én vágyam csak annyi, hogy legyen egy nap, amikor úgy érzem, hogy ha bármire gondolok, nem kell nyugtalanul éreznem magam és rettegnem. hogy bármire gondoljak, minden nyugalommal és biztonsággal töltsön el. hogy ne ordítsak belül a félelemtől. hogy ne akarjam más életét...

akárki akármit mond, megnyugtat ha ki van festve a körmöm. ahogy az is, ha természetesen csillog a hajam és érzem a samponom illatát. megnyugtat, ha ki van festve a szemem, ha szájfény csillog a számom. megnyugtat, mert tudom, hogy így mindenki azt hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben velem, hisz ugyanúgy nézek ki, mint máskor...
és megnyugtat, ha írhatok...még ha senkit sem érdekel, akkor is!

ez ilyen fantomos...

...

néha csak úgy eltűnnék hirtelen.
és azt hiszem az se számítana...

csak itt van pár pillanat. pillanat, amikor egy jóbarát megígéri, hogy ha 18ak leszünk, elmegyünk Párizsba...

minden nap

minden reggel.
könyörgés magamnak, hogy felkeljek. hideg víz az arcra. fogmosás. a tus már szinte magától húzza a vonalat a szemhéjra, a szempillaspirál magától festi ki pilláimat, a szájfény saját erejéből vonul végig, csíkot húzva a számon. a hajvasaló is saját útján jár. szekrény előtt állok 10percig. megállapítom, hogy nincs egy rongyom amit felvehetnék. kihalászok valamit a polcokról. parfümöt fújok, hogy illatom elkápráztató legyen. holmikat dobálok be látatlanul a táskámba. cipő. és start.
minden nap. mindig megcsinálom ezeket. azért, mert minden reggel reménykedek abban, hogy "ez lesz az a nap". ez lesz a nap, amikor felfigyelsz rám, amikor elkezdődik valami új, valami szokatlan, valami zavarba ejtően gyönyörű, valami hihetetlen. ez lesz az a nap, amikor beléd botlok a legváratlanabb helyen és időben. mindig érzem, hogy ez lesz az a nap.
minden nap.

beleszédültem a sorokba...

your morning lullaby

utca

a várakozás léptei kopognak a járdán, kikerülve a kátyúkat.
a sarok szinte éket ver a betonba.
az elvárás túl nehéz, a lábak reményekkel teli szívet cipelnek.
a remények túlcsordulnak a szív peremén és betöltik a remegő testet.
tükör elé állva a szem szépséget lát, de a járdán kopogva, a szív csúfságot érez.
a múlt ijesztő ködként rohan a kopogó lány mögött. a sarkak gátat szabnak, nem engedik futni a fázó lábakat.
a jövő furcsa, sötét árnyként ácsorog az végtelenben, várja, hogy a fekete csizmák elérjenek hozzá.
bizonytalanság járja át a testet. megtorpan. a beton beszakadni látszik a kétségek alatt. a félelem, a remény, a várakozás szörnyei, melyek belülről mardossák a testet, mint a piócák, nehézzé teszik a mozgást.
zsákutca. hátulról a köd, elölről az árny.
középen a lány, aki már nem akarja rendezni a dolgokat, nem akarja megölni a szörnyeket. csak sodródni akar, behunyt szemmel...