folytatom...

2010.

Az év ruhája:

Az év legrosszabb ruhája:

Az év 3 legjobb parfümreklámja:

1.

2.

3.

Az év Vogue címlapja:

 /Vogue UK, 2010. December/

Az év cipője:

Az év reklámja:

A divatvilág legnagyobb vesztesége 2010-ben:

Alexander McQueen

ilyen volt

Elkezdődött a számvetések ideje, úgyhogy essünk neki, nézzük az idén kiosztott díjaimat:

2010.

Az év...

• hangulata: magányos
• illata: S.T. Dupont - Orazuli
• sorozata: Glee
• sorozatszínésze: Ian Somerhalder
• legnagyobb meglepetése: névnapi epres süti Enciéktől
• legSKINSesebb bolondsága: nagyerdei locsolkodás 
• legjobb hete: nyáron, Pesten tesómnál
• bulija: január 23.
• pasija: Chuck Bass
• "példaképe":Effy Stonem
• legnagyobb baklövése: Posta Máté
• leghihetetlenebb pillanata: meztelen fiúkák futása Pest belvárosában
• legunalmasabb eseménye: Foci VB
• sulihoz kötődő eseménye: Pécs, Le Festival de Théâtre Lycéen Francophone
• legszebb ajándéka: A heroinnaplók
• márkája: Louis Vuitton
• cipője: egy Christian Louboutin cipő
• legrosszabb partija: szalagtűző után
• legfájdalmasabb pillanata: Berni magassarkújában végigmondani a színpadon a tűzésre kerülő diákok névsorát
• döntése: lemondani valami károsról
• városa: Budapest
• tantárgya: biológia -.-
• csalódása: rájönni, hogy semmi esély
• legmelegebb éjszakája: majdnem 40 fokos lázas, izzadós éjszaka egy injekció után
• párosa: Chuck & Blair
• váratlan fordulata: Sandra Bullock Oscar-díja
• zenéje: Jean-Philippe Verdin - Little sister
• legfárasztóbb,legmozgalmasabb napja: elsősavató, október 27.
• meséje: Aladdin
• buliszlogenje: "Lépj kettőt hátra, nézd a földet, nekem ez is elég és ezt komolyan gondolom. Add nekem, ami nem a tiéd, én elteszem, de itt is hagyhatom. Nézz vissza, ha messze jársz, rajzolj pontot pont a vonal fölé! Nem kapsz meg mindent amíg másnak van még olyan ami csak az övé!"
• jó híre: felújítják a sulit
• verse: Karinthy Frigyes - Előszó
• koktélja: Cosmopolitan
• legnehezebb feladata: nem összetörni és azt mutatni, hogy jól vagyok
• legeredetibb általam adott ajándéka: Happy Meal menü Rékának
• őrültsége: kipróbálni valami teljesen újat, valaki mással
• legdivatosabb sorozata: Gossip girl
• piája: vodka 
• legmeglepőbb tette: franciasaláta evés

merengő

Visszaolvastam, hogy miket írtam ide, csak hogy megtudjam, hogy milyen is volt az évem. Mert én magamtól nem voltam képes visszaemlékezni. Le van zsibbasztva az agyam, hogy ne rettegjek annyira a vizsgától...
Az évemet a felejtés utáni vágy jellemezte. Hogy elfelejtsem azt, aki sosem volt az enyém, és sosem akart engem igazán, de mégis nyomokat hagyott bennem, amiket el kellett törölnöm. Ez volt egészen olyan június/július-ig, amikor is elkezdtem valami olyan után vágyakozni, ami a legeslegfelső polcon van, és még akkor sem érhetem el, ha gólyalábakat növesztek. Fél év van még, aztán egyre magasabbra fog kerülni, ahol pláne nem lehet elérni.
Aztán vágyakoztam és szenvedtem a pár éve összetört álmaim után/miatt.Olyan érzések törtek időnként, valaminek a hatására a felszínre, amiket minden nap megpróbálok elnyomni. Nem csak erre az évre  volt ez jellemző, hanem az ez előttire, és a most következőre is. Csak tompítani tudom az érzést.
Magány. A vágyakozás után ez volt a legtöbbször használt szavam idén. És az által, hogy magányosnak éreztem magam, még szomorúbb lett az amúgy is szomorú blog. Azt hiszem 2011-ben arra fogok törekedni, hogy minél vidámabb legyek.
Furcsa, hogy csak úgy tudtam felidézni az évemet, hogy átolvastam az írásaimat. Kicsit olyan, mintha ez a blog lenne az én saját merengőm. Ide berakom az érzéseimet, emlékeimet, és csak akkor tudok visszaemlékezni rájuk, ha elkezdem olvasni az általam leírt sorokat.

christmas

Furcsa, hogy évről évre mennyire más lesz a karácsony. Mindig máshogy élem meg, és pár éve elkezdődött a folyamat, aminek köszönhetően lassan elvesztem a karácsonyba vetett hitemet, elveszítjük a meghittséget az egész ünnepből. Mintha munkának tekintenénk. Mondjuk az, hogy kicsit megint együtt a család, mindenképp pozitívum a karácsony jó és rossz listáján. Ilyen szempontból már csak a nyár lehetne jobb. De az még messze van.
Mindent köszönök, mindennek örültem. Bár akkor is el lettem volna, ha nem kapok semmit. Elég lett volna az a millióféle süti, amit tegnap megsütöttünk....:D

A rettegés már elég régen befészkelte magát az agyamba. Igen, az agyamba, és nem pedig a szívembe. Ez most nem érzelmi rettegés. Ez teljes mértékben "munkaügyi" félelem. Csak egy szó:

VIZSGA

El sem tudom képzelni, hogy mi lesz kedden, miután hazajöttünk uncsiméktól. El sem tudom képzelni...Félek az egésztől és nem akarom, hogy eljöjjön az a nap, amikor már nem halogathatom tovább: tételt kell írnom. 

De addig is, megpróbálom majd élvezni a rokonok társaságát, és megragadok minden egyes pillanatot. Mert erről kell szólnia a karácsonynak. Nem a rettegésről.

the end

Sokat kellett aludnom. Ki kellett aludnom azt az űrt, ami hajnali fél háromkor keletkezett bennem. Nem is gondoltam volna még a könyv közepén, hogy ilyen hatással lesz rám az, amikor elolvasom a 761. számozatlan oldalon a VÉGE szót. Mikor megtörtént, átgondoltam az egészet. Hogy vége egy történetnek. Itt, ezen a ponton vége szakad annak a történetnek, ami oly kedves volt nekem. A könyv elején még sokat nevettem, néha azt mondtam hangos kacagásom közepette, hogy "Ez nem lehet igaz, ez annyira gáááz..." Aztán a végére elkezdtem igazán élvezni. Bármennyire is fáradt volt a szemem, nem bírtam leállni. Tudni akartam, hogy mi lesz a végkifejlett (Bár igazából már rég tudtam, hogy végződik a történet. Mégis kíváncsi voltam rá.) De hát mindannyian tudjuk, hogy milyen az, amikor az olvasót annyira magával ragadja egy könyv, hogy nem bírja letenni. Nem is ragozom tovább.
Egyszerűen annyira nehéz elhinni, hogy itt, ezen a ponton vége lett az egésznek, és nem tudunk meg többet. Kár, hogy ez nem olyan, mint a Vészhelyzet. Hogy amikor azt hisszük, hogy vége, ez az utolsó évad, akkor mindig bennünk van az a  mondat, hogy " Úgy is lesz még egy évad. Ez tuti." Ez nem olyan. Ennek vége van.
Örülök, hogy elkezdtem anno. Örülök, hogy nem a tömeghisztéria végterméke vagyok. Hogy nem azt mondom, hogy "Ez volt az a könyv, ami miatt elkezdtem olvasni". Nem, nem ez volt az. De ez volt az egyik legszebb könyves élményem. Örülnék, ha lenne folytatás, de valahogy úgy érzem, így kerek az egész.
Akár én is folytathatom gondolatban. Vagy akár újra és újra elolvashatom a négy kötetet. Újra meg újra átélve a csodákat, kalandokat, szívdobbanásokat. Egészen addig, amíg az a szív megszűnik dobogni. Onnantól kezdve pedig átélhetem a szívdobbanások hiányát. Újra meg újra. Hiszen a könyvek örökké megmaradnak...

mennyi minden

Néha annyira jó nézni, hogy mások mennyire boldogok. Akaratlanul is elmosolyodok egy kép, egy észrevétlen gesztus láttán. Néha irigykedve bámulok csak, hogy nekik miért adatik meg az, ami nekem nem. Aztán pár perc múlva már azon töröm az agyam, hogy miért is gondolom azt, hogy nem vagyok igazán boldog. Pedig be kell ismernem, hogy az vagyok. Még akkor is, ha lehetnék ennél egy picivel boldogabb is. Még akkor is, ha vannak olyan napok, amikor nem érzem magam egy szikrányit sem boldognak. Még akkor is, ha gyakran sírok mostanában. Még akkor is, ha a céltalanság teljes mértékben elbizonytalanít. Mindezek ellenére, azt hiszem, alapjáraton boldog vagyok.
Amikor mindenkivel együtt nevettem azon, hogy Ems az Istenért sem bírja elfújni a gyertyákat a szülinapi muffinokon, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy ez az, ami miatt boldog vagyok. A barátok.
Mikor anyáékkal a tv előtt nevetek valamin, vagy szimplán csak beszélgetünk, vagy hallgatom apa favicceit, akkor hatalmába kerít az érzés.  Igen, ez is hozzátartozik a boldogsághoz.
Mikor hirtelen megcsörren a telefonom és látom, hogy drága jó testvérem hív, akkor olyan széles mosolyra húzódik a szám, hogy belefájdul az arcom. És mikor felveszem, akkor úgy érzem, ismételten madarat lehetne velem fogatni.
Mikor a padban ülünk és csak úgy megöleljük egymást (ez ezen a héten, karácsony előtt elég gyakran megesett), vagy mikor kitalálom, hogy mit kapok karácsonyra tőle, vagy mikor ugyanazt mondjuk ki fél másodperces eltéréssel, akkor is azt érzem, hogy ennél több nem kell. Olyan, mintha két testvérem lenne. Egy bátyám és egy húgom (bár néha nővéremnek érzem, néha pedig ikertestvéremnek).
Minden, amit karácsonyra kértem és fogok kapni, csak emberi gyarlóság. Egyik sem szükséges a létezéshez, hisz mindenem megvan. Kicsit közhely is ez talán. De most akkor is úgy érzem, hogy nem hiányzik semmi. Nem bánt, hogy nincs pasim, nincs csúcstelefonom, nincs 600tonnányi márkás rongyom, nincs csúcsszuper fényképezőgépem, nincs tízezreket érő Swarovski kristályokkal díszített nyakláncom, nincsenek emlékeim azokról a nyaralásokról, amiket külföldön, Egyiptomban, Tunéziában, New Yorkban, Párizsban, Spanyolországban, a francia Riviérán tölthettünk volna. Rengeteg dolgot felsorolhatnék, ami jelen pillanatban úgy érzem, hogy felesleges vágyódásként élhetne szívemben.
De ezek most nem érdekelnek. Csak az, hogy alig várom, hogy Levi hazajöjjön, alig várom, hogy lássam uncsémékat, a kis gyerkőcöket. Alig várom, hogy suliba mehessek ismét (annak ellenére, hogy utálok korán kelni és a vizsga vészesen közeleg), hogy találkozhassak a barátaimmal és jó erősen megölelhessem őket. Alig várom, hogy kimutathassam mindazt, amit érzek.
Erről szól a karácsony számomra. A számvetésről, hogy mim van, mim nincs. És végül is mindig pozitívan jövök ki...

Onegin

életunt, világfájdalom, felesleges ember, meghasonlott

that's what I am now...