bűvös vadász

El akarok süllyedni. El akarok tűnni. Nem akarok érezni, nem akarok nem érezni. Két oldalam van, mint a mágnesnek. Az egyik a legnagyobb erőkkel tolja el magától a lehetőségeket, a másik hatalmas erőfeszítések árán próbálja bevonzani a szerelmet, ha lehet így fogalmazni. Inkább nevezzük vágynak, álomnak.
Utálom, elegem van az elérhetetlen vágyálmokból. Talán ideje lenne feladni? De nem tudom, addig amíg világosan ki nem derül, hogy nem kellek. Egyszerűen... addig mással sem tudnék mit kezdeni.
Néha eszembe jut, hogy talán naplót kellene írnom. Igazit, papíron. Hogy maradjon utánam valami. Hogy ne vesszek el. Bár utólag visszaolvasva minden egyes leírt szó badarság lenne.
És utólag visszagondolva minden egyes kimondott szó a semmivel egyenlő, mert mögöttük csak a végtelen üresség van...

"aki rád sem néz, mikor célba vesz
mégis szíven talál"

rút kiskacsa

Furcsa. Talán nem is tudja, hogy sokat gondolok rá. Talán csak sejti. Talán biztosan tudja. De mégis, szerintem az első az igaz. Gőze sincs, hogy mit jelentene nekem, ha észrevenne. Nem úgy, ahogy most, hanem teljesen máshogy. Biztosan nem tudja, hogy mennyire más szemmel nézek rá. Hogy mennyire vágyom arra, hogy elkezdjen nőként, "potenciális jelöltként" tekinteni rám. Biztos jó színésznő vagyok ilyen téren. Még annak sincs tudatában szerintem, hogy milyen megnyerő és helyes. Kis tudatlan. Mégis... lehet direkt, lehet nem, de hatalmába kerített. Bevonzott. Tudnám szeretni. Mert most, jelen pillanatban ez nem szerelem amit érzek. Sóvárgás, vágyakozás. Hogy akarom. Hogy kell nekem. De nem tudok igazán a közelébe férkőzni. Rút kiskacsa voltam... vagyok... leszek.

ez ellen nincs mit tenni.

i can't believe it

Nem tudom, hogy egyeseket mi, vagy ki jogosít fel arra, hogy mások felett ítélkezzenek.
Nem értem, hogy hogy mernek az emberek ennyire nyíltan sértegetni másokat.
Azt sem értem, hogy várja el valaki, hogy jó embernek tartsák, miközben ő maga olyan mélyen bele van süppedve a szennybe, hogy vonóhoroggal sem tudnánk onnan kihúzni.
Nem bírom egyszerűen felfogni, hogy egyesek hogy tudnak ennyire lealacsonyodni és ordenáré módon viselkedni.
Képtelen vagyok megérteni azt, hogy egy nő miért nem képes nőként viselkedni és miért érzem néha azt, hogy egyes nőket egy kamionsofőr is képes lenne értelmileg és viselkedéskultúra terén túlszárnyalni még akkor is, ha éppen 5 perccel ezelőtt húzta ki a seggéből a kezét.
Azt sem értem valójában, hogy hova fajul a világ.
Most már kijelenthetem, hogy nemcsak, hogy igazi férfit, de még igazi nőt sem ismerek?

c'est fini

át kell gondolnom az egészet. szükségem van a hétvégére. lehet, hogy csalódást fogok okozni embereknek, de talán úgy lesz jó, ha mindenből kiszállok. és eltűnök.

hurt

fáj. kurvára fáj. de nem én rontottam el. csak ordítanék, mert elegem van a bunkóságból. és le akarom szarni, gyűlölni akarom. mert ez nem normális viselkedés, ha valaki így viselkedik a másikkal. de ha ezt akarja, ám legyen. azt hiszem végeztem.

surprise

Dumálgatós barátságokat akarok. Olyan felhívnak, hogy 10 perc múlva átjönnek beszélgetni barátságokat. Ilyen laza, de mégis szoros kapcsolatokat. Rájöttem, hogy imádom a paradoxonokat. Mert bár összeegyeztethetetlen ellentétek, mégis kiválóan kifejezik érzéseimet. Mint mikor azt mondom, hogy jeges veríték csorog végig parázsló szívemen.
Szóval barátságok. Palacsintát sütünk és felhívjuk a másikat, hogy nem akar-e átugrani palacsintázni. Vettünk egy új ruhát, és hirtelen csak úgy beállítunk, hogy megmutassuk a másiknak. Könnyen mozdítható barátságok. De nem felszínesek. Mélyek. Meglepetések, amikor valamelyikőnk váratlan beállít a másikhoz, mert már elviselhetetlen lelki fájdalmat érez. Fotelekben ücsörgős, teát szürcsölgetős, diskurálós barátságokat akarok.  Mobilitás. Hogy ne kelljen távolságokat áthidalni.

soksoksok

ma reggel az ágyamban fekve jöttem rá, hogy ezt nem sokáig fogom bírni. szükségem van egy hétre, amikor nem kell pörögnöm és kicsit megállhatok. túl sok. egyszerűen túl sok, nem bírom már az egészet. és még 124 nap, bár ebből nem tudom, hogy hányat kell bent tölteni... most érkezett el a pillanat, amikor besokallok és úgy érzem, hogy nem bírok tovább teljesíteni. eddig elég jól bírtam. de rá kell jönnöm, hogy nem vagyok mindenható. az én tartalékaim is végesek...
utálom a súlyokat a vállamon cipelni. csak egy kicsit kéne még kitartanom. csak 124 napig.

önző

Gyakran érzem. Csak úgy törtetünk előre. A céltudatosság majdnem széthasít minket belülről, és közben szép lassan elhaladunk egymás mellett. Elbeszélünk egymás feje fölött, nem hallgatjuk meg a másikat. Vagy ha meg is hallgatjuk, akkor is olyan felszínesen tesszük azt, hogy felét sem értjük meg. Néha megálljt szeretnék parancsolni a világnak. Vagy nem is az egész világnak. Elég ha egy utca állna meg. És nekem lenne időm mindent szépen apránként megfigyelni. Megfigyelhetném a szemközti oldalon a zebra előtt várakozó néni arcát: a barázdákat, amiket az évek hosszú sora hagyott arcán. Megfigyelhetném a fák leveleit, hogy milyen színűek. Megfigyelhetném az épületek hiányos vakolatát, és a foltokba beleképzelhetnék tárgyakat, élőlényeket; mint mikor a fűben fekve a bárányfelhőket figyelem. Ha megállnánk kicsit és minden lelassulna... az gyönyörű lenne. Rájönnénk, hogy egy fűszál, egy szalmaszál is milyen szép tud lenni. Így most nincs rá esélyünk. Csak a törtetésre tudunk figyelni, a célokra, az akaratunkra, magunkra. Senki és semmi másra. Csak MAGUNKRA!

j'ai mal au coeur

néha határozottan úgy érzem, hogy a körülöttem lévő világ egy nagy fertő. hogy nincs senki, aki tiszta lenne, mindenki be van mocskolva. hogy az a nem normális viselkedés, ha nem vagyok egy hatalmas nagy ri**nc. néha hányni tudnék a körülöttem lévő emberektől, a sok büdös mocsoktól, ami ellep minket. és néha nem értem, hogy hogy fajulhattak ide a dolgok. mint ahogy azt sem tudom, hogy miként lehet ettől az egész gusztustalanságtól úgy elhatárolódni, hogy ne vessen ki magából a társadalom...

ébren álmodom

Életem nagy részét azzal töltöm, hogy ébren álmodok. Nyitott szemmel követem belső álmaimat, vágyaimat. Mindenki azt hiszi, hogy bambulok. Pedig nem. Varázsolok. Elvarázsolom magam egy másik világba. Sosem fogom ezt kinőni, örök álmodozó maradok. Csak közben el ne felejtsek élni...