love

villámcsapás

a hirtelen támadt viharban egy semmirekellő, mihaszna villám belecsapott a szép, színes, nagy képernyős tévébe. gyors, fájdalmas, égető halál ez a tévé számára. az addig színes képeket, egész csodálatos világokat magába foglaló tévé képernyője kihunyni látszik, nem képes már azt tenni, amire tervezve van. nem tudja megmutatni a benne rejlő csodákat, a különleges világokat. a senkiházi villám tönkretette, és bocsánatot nem kérve eloldalgott. a tévé pedig ott maradt árván a szoba közepén. valaha mindenki, aki elment mellette megcsodálta, érezte a belőle áradó csodák sejtelmességét, gyönyörűségeit. a villámcsapás és a vihar elvonulta után már csak egy darab szemét volt. senki nem állt meg előtte, senki nem figyelt fel rá, senki nem állt meg hogy elámuljon a pompájában. szürke, elroncsolódott berendezési tárgy vált belőle, ami csak idő kérdése, hogy a szemétdombra jusson. a tévé végtelenül szomorú volt és átkozta a villámot. azt kívánta, bárcsak soha ne is jött volna felé...

kusza

hiányzik a nyüzsgés, hiányzik a sok ember, a zaj, az épületek. hiányzol Budapest!
hiányzik, hogy 8 óra alvás után olyan fitt voltam, mint a napfény. most meg 10óra alvás után azon gondolkozom, hogy hogy kaparjam magam össze, valami ember szerűre. az álmaim kuszák, mindig csak egy álombeli érzésre emlékszek belőlük. sohasem a történetre. a szívem is kusza. minden erőmmel harcolok az elkerülhetetlen ellen. az idő múlása. 13 napig vagyunk még szabadok. 13 napig meg kell még tennünk mindazt, amit lebéklyózva nem fogunk tudni. 13 napig tomboljunk és kuszáljunk, hogy aztán télen legyen mit bogozni az ablakban ülve, hóesést bámulva. 13 nap...és utána hirtelen a csodás mennyből, a pokolba zuhanunk. bár talán én máris a pokol küszöbén állok.
céltalanságom ismét megriaszt. köszönöm, hogy hamar felnyitottad a szemem. bár már eddig is tudtam, de eddig mindenki hazudott nekem. most elmondtad az igazat, még ha nem is a szemembe. általánosítottál. a mindenki és senki fogalmakba én is beletartozom. így hát a "...nem tudok írni. És kijelenthetem, hogy a körülöttem levők sem. " mondatok megpecsételték a sorsomat. új célt kell hát keresnem. és ez olyan nehéz.
álmomban kifestettem a hüvelykujjamon a körmömet. úgy ébredtem fel, hogy vigyáztam rá, nehogy belekapjak és elrontsam a lakkozást. aztán másodpercek múlva eszembe jutott, hogy a lakk csak álom volt. és nem is lenne baj, ha belekapnék; nem tetszett a színe.