hiányzik, hogy 8 óra alvás után olyan fitt voltam, mint a napfény. most meg 10óra alvás után azon gondolkozom, hogy hogy kaparjam magam össze, valami ember szerűre. az álmaim kuszák, mindig csak egy álombeli érzésre emlékszek belőlük. sohasem a történetre. a szívem is kusza. minden erőmmel harcolok az elkerülhetetlen ellen. az idő múlása. 13 napig vagyunk még szabadok. 13 napig meg kell még tennünk mindazt, amit lebéklyózva nem fogunk tudni. 13 napig tomboljunk és kuszáljunk, hogy aztán télen legyen mit bogozni az ablakban ülve, hóesést bámulva. 13 nap...és utána hirtelen a csodás mennyből, a pokolba zuhanunk. bár talán én máris a pokol küszöbén állok.
céltalanságom ismét megriaszt. köszönöm, hogy hamar felnyitottad a szemem. bár már eddig is tudtam, de eddig mindenki hazudott nekem. most elmondtad az igazat, még ha nem is a szemembe. általánosítottál. a mindenki és senki fogalmakba én is beletartozom. így hát a "...nem tudok írni. És kijelenthetem, hogy a körülöttem levők sem. " mondatok megpecsételték a sorsomat. új célt kell hát keresnem. és ez olyan nehéz.
álmomban kifestettem a hüvelykujjamon a körmömet. úgy ébredtem fel, hogy vigyáztam rá, nehogy belekapjak és elrontsam a lakkozást. aztán másodpercek múlva eszembe jutott, hogy a lakk csak álom volt. és nem is lenne baj, ha belekapnék; nem tetszett a színe.
0 comments:
Post a Comment