cry baby

sosem lazított el ennyire a sírás. a könnyek újranedvesítették félig száraz hajamat. úgy éreztem belesüppedek az ágyba, átölel és nem enged el. jól esett csak feküdni és a legszörnyűbb dolgokra gondolni. anya az előbb jött be a szobába...
-van net?
-van.
-levi nem írt?
-nem.
-mit csinálsz?
-fekszem.
-miért?
-csak.ennyire jó csak most a kedvem. ennyire szeretek csupán élni jelen pillanatban. 20 perccel ezelőtt ököllel vertem az ágyat, most már mintha elzsibbadt volna az egész testem. azt hittem értékes vagyok. hogy vagyok annyira értékes, hogy bármit el lehessen nekem mondani. úgy látszik semennyire sem vagyok az. ki vagyok én, hogy bárkinek segíthessek? miért is szeretne engem bárki annyira, hogy megpróbáljon beengedni a saját kis világába? miért is remélem azt, hogy másnak is annyit számítok, amennyit nekem számítanak mások?
ráz a hideg a félelemtől, hogy talán nem vagyok elég jó. nem vagyok méltó a barát címszóra.

hotel room

egy hotelszobában akarok ülni. egy hotelszobában, ahol jegesteát kortyolgatnék és élvezném ahogy a vízcseppek lefutnak a pohár tetejéről, hogy a poháralátéten mondjanak búcsút ennek a világnak. az erkélyajtóhoz lépnék és bámulnám a fényeket, amik odakint pásztázzák a várost. örülnék annak, hogy a vékony pólótól, ami fedi a testem is melegem van. csak nézném a várost és arra gondolnék, hogy milyen furcsa ez az egész. hogy itt vagyunk több millióan a Földön és mindenkinek megvan a saját kis élete. beleborzongnék abba, hogy talán a Föld másik pontján él egy másik emberi lény, aki a kiköpött másom. alig bírnám felfogni, hogy milyen nagy a világ. és kíváncsi lennék. nagyon kíváncsi, hogy milyen lehet másnak lenni. hogy milyen lehet más bőrébe bújni, milyen lehet más élete. ellépnék az ablaktól és bemennék a fürdőszobába, aztán a szaunába. és bár nem esne jól a meleg, mégis ott ülnék hosszú percekig, mert a szauna jó. aztán kijönnék és lefeküdnék az ágyra, az ingyen fehér köntös mellé csak úgy, meztelenül, várva, hogy lehűljön a testem.és akkor eszembe jutna, hogy mennyire jó, hogy én én vagyok és nem pedig más. az agyamba tódulna millió emlék, egymást lökdösnék a fejemben. bokaszalagszakadás, 4-5 évesen a délutáni alvások anyával, a veszekedések, szánkós borulás apával, karácsonyok mamáéknál, félelem a pocoktól, fánkevés, hatalmas vetett ágyak a falusi házban, felvételik, rengeteg kocsiban eltöltött óra, kisbabaként rosszullét a banántól, papuccsal alvás. és örülnék, hogy mindez megtörtént. örülnék ezeknek az emlékeknek. mert ezek az emlékek segítettek azzá lenni, aki vagyok. kíváncsi lennék még, hogy milyenek más emlékei, milyen másnak lenni, de már nem vágynék tiszta szívemből arra, hogy más legyek. mert tudnám, hogy nekem ez a dolgom, nekem ennek kell lennem.
de ehhez el kell mennem egy hotelszobába. egy hotelszobába csodálatos kilátással, hatalmas erkélyajtóval, szaunával, jegesteával, pihepuha fehér köntössel. és a szobaszámom a 726 lenne.

only...one month

mi mást tehetnék? mást nem tudok, mint beletörődni abba, hogy senki vagyok és az is leszek. hogy nem számítok és nem is fogok. levegő maradok, szürke kisegér.
egyszer valaki azt mondta, hogy
ha csak elmosolyodsz kisüt a nap olyan megjelenésed van olyan kisugárzásod hogy...
kíváncsi vagyok mennyire volt őszinte ez a mondat.de jól esett a hiúságomnak az biztos. szenvedhetek örökké, vágyódhatok dolgok után az idők végezetéig,szőhetek szebbnél szebb álomhálókat, de egyszer úgyis be kell majd ismernem: soha semmi nem fog összejönni.semmi.
nem jutok el soha New Yorkba, se Párizsba. nem leszek sikeres, soha nem teljesítem majd az álmaimat. soha nem találom meg majd önmagamat, se azt, akit igazán szeretni tudnék. magányra, szürkeségre, szomorúságra születtem. itt az ideje, hogy elfogadjam és túl lépjek ezen.

egy lila teniszütő alakú keverővel kevergetem az eperszörpöt a coca colás poharamban. nem éppen cosmopolitan, de nagyon finom...

függő

a marijuana okozza a legnagyobb lelki függőséget. a barátok ugyanezt teszik velem. a hangulatom teljes mértékben függ attól, hogy vannak-e vagy nincsenek. hogy a közelemben vannak-e vagy nagyon messze. szükségem van barátokra, társaságra a hét minden napján ahhoz, hogy ne essek bele abba a nagyon mély gödörbe, amit a szomorúság gödrének neveztem el. szükségem van rájuk, jobban mint hinnék. gyengébb vagyok annál, mint hinnék...
kivettem egy törlőkendőt a csomagból csak azért, hogy széttéphessem. nem esett jól, mert tudtam, hogy ez annak a jele, hogy semmi sincs jól. nagyjából egy éve nem volt virágos a körmöm. most virágok tündökölnek rajta, és máris elkezdtek lekopni. ennyit a kísérletről, hogy megpróbálom magamat vidámabbá tenni a körmeim által.
erőt ad, ha egyenes a hajam. most egyenes és mégis úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. délben keltem stílusosan. délben, mert ki kellett pihennem az álmot, ami 8 körül felébresztett. a rémálmot. és utána délig álmodnom kellett egy olyat, ami megnyugtatott és vidámnak láttam magam benne. délben miután felkeltem, ennem kellett két pogácsát, aztán vissza kellett feküdnöm aludni. vissza a tudatlanság állapotába. ez az én napirendem erre a pár hónapra? menni akarok, menni menni...Berni, mikor leszek már nálatok?
tetszett a rémálom utáni álom amúgy. megszépítettem, felturbóztam a valóságot. tetszett a szerelem, ami körülöttünk járkált. tetszett minden. főleg a berentzen alma...

szederhab

szeretem a málnát, a szedret. szeretem őket jó sok cukorral összetörni és utána bekanalazni a számba. az összetört málna és szeder mindig a nyarat juttatja eszembe. a 2-3 évvel ezelőtti nyarakat, amikor nagynénéméknél az út szélén lévő szederbokrokból szedtük hatalmas befőttes üvegekbe a szedret. akkor még mit sem tudtam a világról, csak élveztem a rokonok társaságát.

un,deux,trois...
je vois
la vie en rose

nem akarok sekélyes lenni.mindig mindenki azt mondta, hogy más vagyok. továbbra is szeretnék más lenni, nem hétköznapi. de már kezdek eltávolodni magamtól.
nem tetszik, hogy köntös van rajtam és hogy amikor egy szál pólóban ülök a gép előtt, azt veszem észre, hogy fázok, vacogok. nem tetszik, hogy fel kell vennem a köntöst, ahhoz hogy ne fagyjak meg. az jobban tetszett, amikor bugyiban és melltartóban is melegem volt. régen minden olyan más volt. kezdek rettegni a holnaptól. holnap még másabb lesz minden, mint ma volt

a zöld füzetbe írtam...

szédültem amikor felálltam tollért és papírért.furcsa, olyan volt, mint mikor az alkohol jótékony hatásának köszönhetően elbódulok, s kavarog a fejem.
összekuporodva hallgattam, ahogy az eső esik, ahogy az égből lehulló vízcseppek verik az ereszt.az eső elmos mindent.megtisztít.lemossa az utca szennyét és a mocskos víz belefolyik az elhagyatott csatornarendszerbe. az eső lemoshatja egy gyilkosság nyomait.lemoshatja a vért a magára hagyott haldokló arcáról.az eső kiút a gyilkosnak,menekülő útvonalat nyújt.az égből lehulló cseppek vegyülhetnek a szemedből kiguruló sós könnycseppekkel és lemoshatják azokat.eltüntethetik a könnyeket, hogy azt hidd, ennyi volt, túl vagy rajta.az eső sok szempontból jótékony hatású, csakúgy mint az alkohol: felszabadít, felfrissít. de az eső utáni állapot, a sok sár már senkinek nem tetszik.
egyenesek a soraim.se nem optimista, se nem pesszimista.realista.megfontolt, mindennel tisztában lévő.álmodnék magamnak egy tökéletes, jól működő életet, de mindig elhessegetem a képeket a fejemből.nem tudok tökéletességet álmodni.ahhoz sok mindenkit meg kellene változtatnom.olyanná kellene formálnom magunkat, amilyenek valójában nem is vagyunk és soha nem is lehetünk.magamat mindig megpróbálom tűsarkúval,ragyogó mosollyal, Effy külsővel elképzelni.aztán rájövök, hogy nem ez vagyok.valójában semmi sem vagyok.
tele vagyok ellentmondásokkal.ki akarom törölni az összes emléket. a dossziét el akarom égetni, de egy elveszett,zavarodott pillanatomban egy titkos rejtekhelyre dugtam, amit szinte lehetetlen megtalálni. és még ha meg is találom, lehetetlen behatolni.
pezseg,pezseg a pezsgőtabletta a vízben. pezseg,pezseg a város. pezsegni akarok én is.nyüzsögni,zizegni.messze a várostól zajra vágyok. taxik dudálására, üvegtörésekre,a fiatalság zsivajára. fényekre.
hallom ahogy a toll siklik a füzetlapon.úgy érzem magamra maradtam.
egész életemben arra vágytam, hogy más legyek. arra vágytam, hogy szőke, vörös, fekete legyek. arra, hogy magas vékony lány legyek, aki után megfordulnak a férfiak.soha nem volt elég önbizalmam. soha nem tudtam magam elfogadni. talán soha nem is fogom. a 17-es küszöbén annyi önbizalmam sincs, hogy elhiggyem valóban el fog jönni a július 26.
szövetkezek az éjszakával. nem akarom, hogy szóljon másnak, valakinek, akárkinek. aludjatok nyugodtan, megsúgom, hogy mindenki egyedi. hisz nincs két egyforma ujjlenyomat a világon.
01.01. nem kívánok. azért se!

/2010.06.21. valamikor 00.30 és 01.01 között/

theatre

van akinek a tánc, van akinek a zene. van akinek a sport, van akinek a könyvek. nekem a színház a vallásom.
délutánok a 7-es teremben vagy az emeleten a drámateremben, vagy Marika néni termében. délutánok, amikor senkit sem érdekelt, hogy másnapra mennyit kell tanulni, mindenki még tovább és tovább akart maradni. a játékok, a gyakorlatok, a radírozások, a dobolások. minden, minden, ami segített személyiségem fejlődésében. minden, ami miatt szeretek játszani. talán azért játszok az életben oly sokat, mert nem játszhattam tovább, mert nem játszhatok máshol tovább. hiányzik...hiányoznak a drámaórák. újra nyolcadikos akarok lenni...csak ezért

***

még jó, hogy nem maradtam tovább. az őszinteségi roham okozta mondatok a fejemben vannak még. remélem nem vésődnek túlzottan belém. de továbbra is fent tartom, amit akkor mondtam: ha hason csúszna, akkor sem...

vagy ha igen, akkor ahhoz nagyon nagy dolgot kéne tennie.

69

becsavartam magam a kék delfines törölközőbe és leültem a zuhanytálca mellé. hagytam, hogy beszívódjanak a vízcseppek a bőrömbe. csípte a jobb szememet az arclemosó, ami véletlen rossz útra tért és belefolyt az egyik zöld gyönyörűségembe. füleses hosszú pólót vettem fel. az egyik kedvenc alvócuccom, uncsim feleségétől kaptam. zoknit is húztam, nehogy fázzon a lábam, hisz még nyáron is képes jéghideggé válni. összeszedtem a szennyest, beledobtam a szennyestartóba. kakaót csináltam a barnás bögrébe, nem tudtam, hogy mennyi ideig melegítsem a tejet. kicsit langyos lett.úgy figyeltem meg mindent a konyhában, mintha búcsúznék, mintha utoljára járnék ott. tetszett ahogy a pickwickes doboz kattant mikor kinyitottam, hogy megszagoljam a tea illatát.cranberry? az mit is jelent?
egyszer vigyen el valaki a tengerhez, egyszer együnk sushit, igyunk cosmopolitan koktélt, egyszer üljünk repülőn, egyszer dobáljuk egymást festékkel töltött minilufikkal.egyszer, kérlek csak egyetlen egyszer csókolj meg a nyári szakadó esőben...

boldog.happy.heureuse

az egyik percben fekete, aztán fehér. először mosoly, aztán könny. föld, majd ég. szeretet, aztán a heves, legkínzóbb gyűlölet.

a buszon mindenki átlépett a szellemen, mikor felszálltak. átléptek a szellemen és hely után kutattak. a szellem újságot olvasott. aztán egy másik szellemmel kezdett el beszélgetni. mindenki átment a szellemen, senki sem vette észre.
a tükörképemnek csak a sziluettjét láttam. arc sehol. ez lennék én, arc nélküli ember normális, rendezett érzések nélkül.
100szor, 1000szer leírom ugyanazokat a vegyes érzelmeket, gondolatokat. mindig minden borúsnak, sötétnek tűnik. jó dolgokról nem írok, mert mikor elkezdek írni, azok azon nyomban elhalványulnak, mint a ceruzás írás, mikor radírozni kezdem.
boldogboldogboldog...boldog lennék, ha értékelnétek amit adok. boldog lennék, ha tudnám, hogy tudok adni valamit. boldog lennék, ha szeretne az, akit akarok hogy szeressen. boldog vagyok, ha meg tudok nevettetni másokat. boldog vagyok, mert sokszor megpróbálok segíteni másoknak. boldog lennék ha más lenne a világ, ha mások lennének az emberek. boldog lennék ha eltűnne a rosszmájúság, az irigység. boldog vagyok, mert van pár ember, akiket joggal nevezhetek barátaimnak. boldog lennék, ha egyesek nem néznének levegőnek, ha több időt fordítanának rám. boldog lennék, ha megtalálnám végre önmagamat, ha biztosabb lennék a dolgaimban. boldog lennék, ha neki mernék vágni annak az útnak, ami hirtelen feltűnt előttem, de még nagyon homályosan van megvilágítva. boldog lennék, ha el merném hinni, amiket mások mondanak és boldog lennék, ha nem hinném el, amit mondanak...

mondatok

*olyan mintha egyedül lennél a nagy világban és mindent tudnál és értenél és ez mintha fájna talán...

*tudod az tűnik ki hogy te csak adsz

*belőled él a világ meg biztos másokból is de mintha téged fogyasztana

*ezek az írások szüntelenül keresik a boldogságot a jó dolgokat

*rendesen megfésült viszonylag hosszú haj, nem nagy mosoly csak diszkréten inkább belül mint kívül

*a szemed sokatmondó, olyan mint amilyen valójában vagy

*nem tudom olyan olyan mély tekinteted van

game

az élet arra tanított, hogy erősnek kell lenni. játszani kell. pókerarccal végigjárni az útvesztőket és támaszkodni saját magunkra. én is játszom, végigjátszom az egész életemet, mintha színpadon lennék. és azt hiszem, nem sokan veszik észre a színjátékokat. ezek szerint jól csinálom. vagy ők a nagyon buták, hogy nem látják, ami elrejtőzött a szívem mélyén és még foltokban fellelhető a szememben.

mindig is elkábított a körömlakk illata

it's a wild world

pardon!
nem hallottam jól, amit mondott. hogy ez egy vad világ? ó igen, tapasztaltam már. vigyázzak? ugyan miért? nem az a lényeg, hogy minél jobban össze legyek törve? azt mondja nem érdemlem meg? szerintem sem, de ez egy vad világ, a legvadabb mind közül. nem nézünk körbe és csak gázolunk, gázolunk át a virágokkal teli tisztáson, át a szíveken. hogy mit mondott? ne hagyjam magam? könnyű azt mondani, túl naiv vagyok. elhiszek bármit, csak szépen be kell csomagolni. nem értem, hogy mi a baja a csomagolópapírral. hogy túlságosan is nyilvánvaló, ha valami fényes zizegő papírral van fedve? lehet, de bolond szívem ezt sem veszi észre, ha törődésre vágyik. hogy szeretett-e valaha valaki engem igazán? azt hiszem igen, de nem vagyok benne biztos. csak abban, hogy azt akarom, hogy valaki széttépjen, zárjuk le itt a beszélgetést és nincs de, kedves étranger.
je m'excuse!

buborékvilág

páviánszex*ez egy fa*ki lop? hát az antilop!*leszakad a penész*borospince* "ez nem közönséges bohóchal! ez Némó!"*bumm, vizes minden a szobában*"úgy nézel, mint pincsikutya a kutyakosárban"*pohártörés*kérsz kekszet?
"-Netti én úgy becsüllek..."
azt hittem, hogy kitör belőlem minden,de sikerült elfojtanom magamban mindent és semleges mondatokat fűztem össze, hogy megnyugtassak másokat és magamat is: jól vagyok.a szúró érzés eltűnt a szememből, a gombóc oldódott a torkomban. erősnek akarok tűnni, erős akarok LENNI. igazából már követni sem tudom, hogy mi az, amit megjátszok és mi az ami a való.olyan sokat játszok, hogy már nem ismerem fel a valóságot, az igazi érzéseket. már magam sem tudom, hogy mikor van az a pillanat, amikor elmondhatom "ugyanazt érzem legbelül, amit a külvilágnak kimutatok".

milyen lehet? már elfelejtettem...egy kézfogás, egy csók, egy pillantás, egy ölelés. hogy dobban meg közben a szív? mit érez az ember? milyen milyen milyen?
úgy rémlik, hogy őrjítően égetően bonyolult érzés...

kifolyt a számon az eperlé, úgy néz ki, mint a vér...

mes yeux

olyan ez, mint mikor nyári eső után érzem azt a különleges, utánozhatatlan "esőillatot" a levegőben. most a könnyel frissen áztatott bőr illatát vélem felfedezni a levegőben. egyáltalán létezik ilyen? vagy csak az arckrém és a tusfürdő illata keveredik össze valamilyen formában, amiről azt hiszem, hogy a sós könnyek maradványa?

dear may

van az a bizonyos dosszié, ami jó erősen körbe van tekerve ragasztószalaggal. nem tudom, hogy mitől ilyen erős a vihar, ami néha kitör a lelkemben, de a szél néha hajlamos feltépni a ragasztószalagot és átlapozni a dossziét. és felkavarni mindent. és aztán csak üresség marad. néha érzem, hogy megdobban a szívem és általában megrémülök, hogy miért teszi ezt, mikor nincs szükségem a dosszié tartalmára.el kéne égetni, mert már elegem van belőle.
egész nap a Fairytale jár a fejemben, nem tudom miért. furcsa ez az egész. amikor ott vagyok a suliban mindig úgy érzem, hogy teljesen ott vagyok. de mikor hazajövök, olyan mintha egy köd burkolná az egész napomat és nem emlékszek szinte semmire. maximum a Fairytale dallamára, ami minden percben elkísér.

"Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették ami
szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek
bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan
mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja
neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel,
egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak
neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret
téged,ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret
téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani
egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok:
tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki.
Az esetek többségében te vagy,akinek meg
kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít,
hány szilánkra tört a szíved:
a világ nem áll meg, hogy megvárja,
míg összeragasztod."

összetört volna? nem vagyok benne biztos.
ének órai suttogások..."-nem baj, hogy fogom a kezed?
-nem, dehogyis"
mennyivel könnyebb lenne vakon fejest ugrani valamibe, amit anno elutasítottam magamtól. könnyebb lenne, de nem akarok átgázolni senkin sem...

drága május!
köszönök mindent.köszönöm az esőt, a kevés napfényt, a félelmet, a csókokat. hozzád méltóan szépen elbúcsúztál: esővel. idén komor voltál, nem baj, leszel te még vidámabb is. ugye nem utánoztad a hangulatváltozásaimat? ugye nem azért voltál szomorú mert én is? nem venném a szívemre, hogy miattam tapicskoltunk a sárban...