*fairytale

még mindig szeretem...*.*
kicsit kusza minden, nem igazán tudom szavakba önteni. csak ezt a dalt tudom újra és újra meghallgatni.
I'm in love with a fairytale
Even though it hurts.

a kín olyan édes, mint a méz

néha még mindig lezsibbadok és olyankor csak bámulok magam elé. nézek előre, homályosan érzékelem a külvilágot, a körülöttem lévők kacagását, a napfényt vagy a szelet. néha nem tudok mit mondani, néha nem is akarok, mert feleslegesnek érzem a beszédet, hisz úgyse figyel rá senki, még akkor sem, ha úgy tesz, mintha figyelne. néha azt hiszem, hogy jobb lenne mindig zsibbadni, néha meg őrültségeket akarok tenni. ez a néhák bejegyzése...semmi sem biztos, minden kusza, minden csak talán van úgy, ahogy van. minden egy feltételezés. és kínozni akarom magam. kínozni, mert lassan már nem érzek semmit.
kétarcúság, pedig nem is vagyok ikrek. délelőtt általában vidám, néha kicsit lezsibbadt, csacsogó lány. délután fáradt, nyúzott, rosszkedvű, üres lány. üres...lebegő.

-üss meg!
-mi?
-egyszer.hogy érezzek valamit.
-...
-ÜSS MEG!ha mersz...

ma nem alszok.nincs kedvem és úgysem tudok. napok óta órákat forgolózom és csak kattog az agyam és kattog...ez valahogy ellentettje az ürességnek.mégis itt van bennem.ideiglenes célok.ideiglenesen küzdenem kellene miattuk, hogy elérjem őket. de nincs már erőm és kedvem. pedig most boldog lehetnék, találtam hajszolható ideiglenes álmokat.az a baj, hogy ezek csak megpróbálnak álmok lenni.valójában sosem lesznek azok.

kicsit összevissza ez.nem csak a néhák bejegyzése, de egyben összevissza is.

meghallom azt a hangot és rájövök, hogy semmi szükségem rá.rájövök, hogy semmit sem jelent, semmit sem ér. rájövök, hogy mennyire az ellentettem, hogy mennyire nem bírom elviselni. a dosszié a legfelső polcon van, de akkora a kisugárzása, hogy idáig érzem...

*mellesleg 20.20*

zombieffektus

a semmibe meredő szemek, szokatlanul ritka pislogás, mosolytól mentes arc, semmitmondó tekintet...
zombieffektus a javából...és sikerült elérnem ezt az állapotot ezen a héten kétszer is. az egyik alkalommal jól esett. jól esett a belső zsibbadtság, az üresség. az, hogy nem gondolok semmire, csak hagyom, hogy alapzajt csapjon bennem a headseten keresztül a fülembe áradó zene. jól esett a külvilág felé való érzéketlenség. hogy nem érzek dühöt, haragot, kiábrándultságot, félelmet, szomorúságot. hogy nem akarok őrjöngeni, büntetni, megleckéztetni mást, a szemébe vágni a felgyülemlett érzelmeket. élveztem, hogy hidegen hagy az egész (vagy legalábbis hogy rendületlenül azt tudom mutatni, hogy nem érdekel, pedig belül egy icipicit érdekel...de mégsem annyira, mint a legutóbb) utólag visszagondolva, az üresség, a zombieffektus annak volt köszönhető, hogy az agyam/szívem lezárt egy korszakot. borítékba,dobozba csomagolta, vagy dossziéba rakta és leragasztotta ezerszer is celluxszal és feldobta a legfelső polcra, hogy véletlenül sem érjem el, ha netán lenne egy...negyedik alkalom


a második zombinap már közel sem esett ilyen jól. rágott belülről az üresség. kirágta mindenemet, a felszínre jutott, alig volt testem, lebegtem, féltem, reszkettem, sikítani, tombolni, őrjöngeni, ütni-vágni, sírni akartam. marta az összes sejtemet, nem hagyott nyugtot nekem. úgy éreztem megbuktam, elbuktam a harcban, a célok keresésében. összetöpörödtem, összezsugorodtam. kisebbségi komplexusom volt, egyedül éreztem magam. a legrosszabb zombinapom volt. mentem az utcán, néztem előre csak előre és már nem azt a jóleső ürességet tapasztaltam, hanem a gondolatokkal teli üres fájdalmat. fájt minden, a napsütés, a felhők, az emberek, a szavak. igazából homályos emlékeim vannak a pénteki zombiságról. homályosan érzékeltem a külvilágot, mégis belémhatolt minden.

az első zombieffektus okozta a másodikat, mert valahogy elvesztettem a magamba vetett hitet...

széthullóban

becsukott szem.víz.várakozás.fulladás.felszín.levegő.élet.hányinger.unalom.körömlakk.zsebkendő.zöldalma.hiúság.telefon. cserép.dvd.szemceruza.üres pohár.bágyadtság.karácsonyfadísz.jojó.hajgumi.francia kártya. ragasztó.dezodor.szomj.filctoll.füzet.napszemüveg.

káosz...

úgy döntöttem, hogy karba tett kézzel várom meg amíg elmúlik minden. aztán fellélegzek és újra elkezdek pörögni. de most (még ha nem is esik jól) megállok egy pillanatra és belesüppedek az unalom szürke szőnyegébe. és az unalom kézen fogja a "nemtörődömséget" és hozza magával. és hipp-hopp, már a "nemtörődöm korszakomat" fogom élni. hogy miért?
mert iszonyatosan fáradt vagyok...

fényfényfény

a kedves fűszálak aranyosan megcsiklandozták ma a talpamat. becsuktam szememet, hátrahajtottam fejemet és a Nap felé fordultam. élveztem, ahogy cirógatta fakó bőrömet. el tudtam volna aludni Jason Mraz-t és Plain white t's-t hallgatva. újra azt éreztem amit nyáron: szabadság. ez a négy nap megajándékoz valamiféle előnyaralással, amikor újra szabadnak érezhetem magam kicsit.
"nagyokat lépni a napfénybe jó sajnálom ilyenkor az elpocsékolt időt, amit sötétben töltöttem bezárva, miközben kint meg a nap hétágra sütött, hétágra sütött a nap."

emlékszem a tavaly nyárra. amikor Berniéknél majd' megsültünk. amikor alig bírtam aludni náluk a vonatok zajától. emlékszem az éjszakai beszélgetésekre, a filmmaratonokra. bárcsak érezném még a paradicsomleves utánozhatatlan ízét a számban, amit Berni anyukája csinált. és arra is emlékszem, amikor Berni volt nálunk. buli, agyalás, kuki és pillecukorbábu készítés az éjszaka közepén. emlékszem arra mikor miniszoknyában sétáltunk a srácokkal. és valamelyik agyas kibontott egy előző napról nálunk maradt samponmintát és szétkentük egymáson. a tavalyi nyár...voltam egyszer Pesten is, nem tudom már mért. emlékszem mikor Szonjáéknál aludtam: hajnalig tartó msnezés, Szonja matracfelfújása, ami reggelre totálisan leengedett. és mikor ismerkedési nap szervezése után Zolival és Bernivel beszélgettünk és sajtburgert akartunk enni, de túl nagy volt a sor...

nyár nyár nyár...gyere mááár
én azt hiszem mindjárt megyek ki az udvarra. itt bent lefagy a kezem, lábam, orrom...mindenem, még a szívem is. talán mégse olyan jó dolog emlékezni a tavalyi nyárra, mivel eszembe jut a kínlódás is. a nyár vége csöppet sem volt jó: tele volt kétségekkel, kérdőjelekkel. és ez azóta is így van, csak már megtanultam együtt élni velük. most pedig kézen fogom a kétségeket, kérdőjeleket, megválaszolatlan kérdéseket és kimegyek velük az udvarra hintázni.