építőkövek...

felkaptam kezdetben zöld,bohócokkal vagy talán fodros kisruhás kislányokkal teli, fodros ernyőmet...majd később a színes mickey egereset. és rohantam ki, a zuhogó esőbe. beálltam a garázs fedezékébe és lehúztam az ernyőt. már nem ázhattam meg. énekeltem: "ess eső ess, holnap délig ess!"...rémlik, hogy akkor még szerettem, imádtam az esőt. akkor más voltam: pöttöm.

kakaót csináltam pár perce. régen igazi szórakozás volt a kakaó ivás. anya mindig nagy adagot csinált, és merőkanállal szedte kis a nagy bögrékbe. tesómé volt mindig a zöld, aminek letört a füle. mennyire tetszett, amikor kitaláltuk, hogy friss kenyérdarabkákat rakjunk a kakaóba...

a muslicák koncentrikus körökben röpködnek...

*drága J.A

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.

tudod...ezt hívják tehetségnek. amikor csontrészegen írsz egy ilyen gyönyörű verset. nem véletlen, hogy ő az abszolút favorit...

csak...csak...csak

csak azt csinálni amit szeretsz. csak játszani az életnek: játszani a halált, a fényt, az örömöt, a kegyetlenséget. áthágni a szabályokat, majd kivétellé válva megerősíteni azokat. csak szárnyalni közösen, mit sem törődve a szürke zajjal. csak szívni magadba a bágyadt fényt és átalakítani azt ópiummá, mi álmokat hoz. csak szeretni, csak játszani a szerelmet. csak táncolni, s meghalni egy mozdulatban. csak odaadni magad mindenkinek és elvenni mindenkitől valamit...

a fáradtság egyik pillanatról a másikra zuhan egy lányra. a lányra, aki képes lenne ennél is jobban kitárni a szívét, ha azt kívánnák. egy lányra, aki másra nem vágyik, csak hogy adjon...és nem vár érte cserébe semmit. mert ő úgy érzi, erre született: adni. tanácsot, boldogító perceket, érzelmeket.
ha azt mondanád nekem, hogy lehozod a Holdat, visszautasítanám. s te csak néznél, hogy ugyan miért? azért, hogy mindenki láthassa. nem lehetek önző, nem kívánhatom magamnak a Holdat, bármennyire is szeretném.
kavarodnak bennem a csalóka gondolatok. és tudod mit?
csak élni, adni, sétálni és hintázni akarok...

Játsz még, játszd azt, hogy szabad vagy...

-Egyszer úgy szeretnék csak úgy lenni. Kiülni valahova egy pokrócra és csak úgy beszélgetni. De nem problémákról, nem a suliról, nem idegesítő dolgokról. Csak a terveinkről, vágyainkról, álmainkról. Szabadon...
- Tudom mire gondolsz, én már kb. december óta ezt szeretném.
- Leülnénk és nem azt vitatnánk meg, hogy ki kivel kavart, hanem hogy miket szeretünk, mit szeretnénk elérni...stb.Vagy...őrültségeket csinálni. Nem nagyokat, csak kicsiket. Kis apró hülyeségeket. És...táncolni.Csak úgy...Fogni magad és elkezdeni táncolni.
- Majd nyáron...
- És fenébe a bonyodalmakkal. Kellene egy kapcsolat kötöttségek nélkül, csak úgy szabadon. Hogy ne az legyen, hogy mindennap egymás nyakában lógunk. De nem nyílt kapcsolat. Csak úgy vagyunk egymásnak, de nem függünk annyira egymástól. Kéne egy ilyen...
- Majd találunk valakit, akivel tudunk szabadok lenni.
- Ne nézz hülyének, de most olyan jól esik táncikálni.
- Dehogy nézlek, csináld.

Nap fénypontja, Szonjával a hidegben. Valaki, aki nem néz hülyének, ha minden ok nélkül elkezdek táncikálni...

kavarodásss

az asztal alatt még ott vannak a lufik, amiket azon az éjszakán elhoztunk. jó rég volt már, de még mindig nem pukkantak ki és még mindig van bennük levegő. kivéve abban a kis kékben, amelyiket megpróbáltunk leereszteni. nem tudom mit kezdjek velük. nincs szívem tűt nyomni beléjük, de mire megyek velük az asztal alatt? arra az éjszakára gondolok és nem az jut eszembe hogy "életem legjobb szilvesztere". hanem az, ahogy néztél és ahogy éreztem magam...nem akarlak többé bántani, de most valahogy különösen hiányzol...

"Most csókoljam meg a legjobb barátomat?" /Valentine's day/
a film ezen pontján B rám nézett...olyan mindent sejtető mosollyal. mire én: "menj a p*csába, ne nézz így rám!" és visszadőltem a székbe.

meglepődve észlelem, hogy 22:22-kor kezdtem el írni ezt a bejegyzést. kívánni kellett volna? tudod mit? elegem van már a kívánságokból...én többet nem kívánok soha semmit...

egyszer valaki azt mondta, hogy mikor ment haza egy buliból és meglátott egy hullócsillagot,azt kívánta, hogy bárcsak vele lehetnék. akkor még hülyeségnek tartotta...de aztán öt és fél hónapra a hullócsillag teljesítette a kívánságot, majd amilyen könnyen elkezdődött, olyan könnyen abba is maradt....rég volt már ez is...

túl sok a pontpontpont. túl sok minden kavarog a fejemben.túlságosan besokalltam már...

és most, miközben írok, hirtelen itt teremsz. talán mégis érdemes kívánni?
ja és mit hallgatok?
"nem én vagyok a lány ott benn a fejedben, nem én vagyok a tucat és az eszetlen..."

Bonjour ismét drága padló...!

Ülök a buszon, zenét hallgatok. Leszállok a buszról. Farmer,sárga szivecskés felső, kezemben farmerkabát. Indulás előtt 20percem volt, hogy elkészüljek: hajam összevissza. A buszmegállóban egy fiú. Három puszi, induljunk el. Útközben...
-Megyünk valahova? Mert akkor veszek ki pénzt.-Hát...szerintem nem.
-Mindegy, azért veszek ki.
Teszünk pár kört, majd leülünk a Főtéren egy padra. Sokáig beszélgetünk, egészen addig, amíg rá nem nézek az órámra: nekem mennem kell. Jó, menjünk, mert ő is megy valahova még ezután. Nem emlékszem, hogy elkísért-e a buszmegállóba, csak arra emlékszek, hogy már rajtam volt a kabát...
Billy Talent:Fallen Leaves...erről jutott eszembe ez a vasárnap délután. Furcsa visszagondolni erre.Érdekes visszagondolni arra is, hogy hogy ismerkedtünk meg. Szexuálpszichológus...:D De régen volt,azóta mennyi minden történt...

Néhány emlék jólesően simogatja szívemet, néhány pedig mélyen beleváj körmeivel még dobogó, összetört szívembe. Nem is tudom már, hogy ki törte össze. Talán éppen én. Ezzel a szerencsétlen végtelenül álmodozó fejemmel. Azzal a végtelen naivsággal ami bennem lakozik és nem tudom magamban elpusztítani.
*előttem a kakaós bögre,az órarendem,körömlakkok,rúzsok,angol könyv és egy dvd...RENT. Csak éppen a saját tükörképemet nem látom az üvegasztal tükörsima felületén. Hol vagy te naiv lélek? Elbújtál? Megértelek...Rossz most neked, menekülni akarsz...Kérlek, ne hagyjátok hogy elfussak, hogy itt hagyjak mindent. Láncoljatok le, mert valójában nem akarok elmenni...csak félek, és nem akarok már szenvedni.

icipici nettilány

Egyszer volt, hol nem volt...
Volt egyszer egy kislány, akinek pufi arcán gödröcskék jelentek meg ha mosolygott,főleg a bal orcáján.Mindig is félénk volt és bátortalan. Sírni kezdett, ha biciklizni tanították, nem mászott fára, félt felmászni a mászókára. Oviban -bár barátnői nem nyomták el túlságosan- sokszor hagyta, hogy elvegyék tőle az éppen aktuális kedvenc babát. Sosem volt pisilős babája, boltos készlete, méregdrága mesekönyve; csak néhány barbie-ja és a testvére régi-régi meséskönyvei, na és persze a sok-sok plüssfigura.Ahogy kezdett felcseperedni, nem ment keresztül nagy változásokon. Barátai társaságában megnyílt, velük nem volt visszahúzódó,sőt: ugyancsak makacs volt. Azonban mégsem tűnt ki a tömegből, a fiúk észre sem vették. Talán bátortalansága, talán nem igazán különlges külseje miatt volt kicsit láthatatlan mindenki számára.De akkor is ott volt benne a lehetőség.Felsőbb évesként kezdett egyre talpraesettebb lenni, tudatosan tanult óráról órára, még akkor is, ha emiatt olykor kinevették. Nem háborgott olyan feltűnően és olyan sokszor a tanárok ellen, legbelül érezte: igazuk van. Nyolcadikra a külseje is megváltozott.Hogy jó vagy rossz irányba, azt sosem tudtam reálisan megítélni, még most sem. Sok változáson keresztülment, mind külsőleg, mind belsőleg. Az évek során megfogalmazódott benne egy gondolat, egy cél lebegett a szeme előtt. Nem mondhatni, hogy igazán nagy erőfeszítéseket tett a cél elérése érdekében, így hát nem meglepő, hogy vágyai egy szép napon összetörtek. Új célt kellett keresnie magának. Azóta sem talált. Mostanában még több változáson ment keresztül, többet törődött külsejével is. Haját hol kivasalta, hol hullámosította, körmeit mindig kifestette, szemeit mindig kihangsúlyozta, hisz gyönyörű zöld szemeit tekintette legszebb testrészének. Megtapasztalta az első nagy szerelmet...majd annak elvesztését.Elvesztett sok barátot, de talált újakat. Nem jobbakat, csak újabbakat.Kicsit kirepült a családi fészekből, de naponta visszajárt.Kicsit elvesztette önmagát, de folyamatosan keresi azt. Megtapasztalta, hogy milyen az, ha valakihez nagyon erősen kötődik és nem akarja elveszíteni. Mostanában talán úgy tűnik, nem is olyan egyszerű megtartani. Át- és túlélt már sok mindent és mindig mindig csak erősödött. Sosem volt olyan, mint a többiek.Kicsit mindig is komolyabb volt és az álmaiban élt. A világban, ahol mindent ő alakított és sohasem csalódott. És most itt ül, írja ezeket a sorokat és nem tudja, mit reméljen a holnaptól.Csak egy kis napsütést...ennyi az egész.
Alice csodaországban...