Önértékelés I.

" Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni."

Napom nagy részében nyitott szemmel álmodom, s várom, hogy valami csoda folytán álmaim valóra váljanak. Várom, hogy "a sült galamb a számba repüljön". Csak van egy bökkenő: ez sosem fog bekövetkezni. Biztos vannak olyan emberek, akik egy nap az utcán sétálva véletlen találnak egy húszezrest. Nos én nem tartozok ezen szerencsések közé. Őszintén szólva nálam szerencsétlenebb és balf*szabb embert még életemben nem láttam. Csoda, hogy élek.
Határozott véleményem van, mégsem tudok a sarkamra állni.
Aztán mikor bizonyítani kéne behúzom fülem-farkam és elbújok, mint egy rémült nyuszi. Csak én nem tudok akkorát ugrani.
Csak bámulom, ahogy a túloldalon ül és támaszkodik az asztalra. És ennyi. Csak bámulom, hogy ne vegye észre senki. Mindig egy rövid ideig. Szánalmas.
Sok okos, összeszedett mondat röpködött ma délután a fejemben, de mire ide jutottam, mind elszállt. Csak szállnék már én is el.
Messze...

kettős

nem tudom leírni amit érzek. néha azt gondolom, hogy nem érzek semmit. néha túlcsordulok.

álarc

csak állok a zsúfoltság közepén és nézem, hogy válik mindenki boldoggá, miközben én szenvedek. csak állok és várom, hogy valaki megfogja a kezem és tehermentesítsen. csak kacagjunk.
állok, és nézem mint esik szét a saját világom, hogy maradok egyedül. és a lábam földbe gyökerezett.
utolsó karcsapásaimat, utolsó kétségbeesett kiáltásaimat is megbántam már. a fél igazság nem igazság, mint ahogy a félszerelem sem szerelem. a kétségbeesés hajszolta, félelem által kizsarolt érzelmek sem szerencsések.
csak állok, kinyújtott kezekkel, remegő szempillákkal, könnyes szívvel és várom. várom, hogy jobb legyen. de nem lesz.
körülöttem mindenki boldog, én szétesőben. de fel az álarcot, és nyomás a bálba. gombócot kitörölni a torokból, álmosolyt felölteni, szép ruhát felvenni.

hogy senki se sejtse...

rózsa

Mi lányok, nőnemű lények annyira nagy jelentőséget tulajdonítunk egy szál vörös rózsának. Vörös rózsában mérjük a szerelmet. Még ha nem is az a kedvenc virágunk, mindig azt várjuk, hogy mikor kapunk már legalább egy szálat. Pedig a rózsa nem csak a szerelem jelképe lehet. A vörös rózsa jelentheti a fájdalmat, amit akkor érzel mikor elvesztesz valakit. Amikor nincsenek szavak, csak egy szál vörös rózsa, amit sírva helyezel a sírra...

köptető

csak próbálom kiköhögni az érzelmeket.

összevisszaság szózata

eldugult érzések, füstszagú vágyak, keresve talált becézések. tipeg-topog a nagyvilág, s hupikék köd táncolja körül. szeretjük a szinesztéziákat. szeretjük az értelmetlen szövegeket, a színes popcornt, a cigipapír sercegését, a tablettás bort, a veszélyes vizeket. hurkapálcák vagyunk, s kámforrá válhatnánk. de túlságosan fájnak a percek. a fájdalom jó. érezzük, hogy élünk, hogy vagyunk valakik. a szinuszok, koszinuszok, tangensek, kotangensek megváltoztatják gondolkodásmódunkat. megijesztenek. szinte sikoltva rohanunk a napfényes faágakon. meg nem magyarázott szózatokat zengünk, s a szívünk oroszlán módjára bömböl. az agyunk pedig süvít, mint a sarki szél. vibrál az értelem, s foszforeszkál az erkölcstelenség. összevisszaságban élni; ez jellemez minket. s sosem használunk pontosvesszőket.

break up

"- Én igazából a sírás részét nem értem az egésznek. (K)
 - Hát azt én sem...(N )"