Önértékelés I.

" Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni."

Napom nagy részében nyitott szemmel álmodom, s várom, hogy valami csoda folytán álmaim valóra váljanak. Várom, hogy "a sült galamb a számba repüljön". Csak van egy bökkenő: ez sosem fog bekövetkezni. Biztos vannak olyan emberek, akik egy nap az utcán sétálva véletlen találnak egy húszezrest. Nos én nem tartozok ezen szerencsések közé. Őszintén szólva nálam szerencsétlenebb és balf*szabb embert még életemben nem láttam. Csoda, hogy élek.
Határozott véleményem van, mégsem tudok a sarkamra állni.
Aztán mikor bizonyítani kéne behúzom fülem-farkam és elbújok, mint egy rémült nyuszi. Csak én nem tudok akkorát ugrani.
Csak bámulom, ahogy a túloldalon ül és támaszkodik az asztalra. És ennyi. Csak bámulom, hogy ne vegye észre senki. Mindig egy rövid ideig. Szánalmas.
Sok okos, összeszedett mondat röpködött ma délután a fejemben, de mire ide jutottam, mind elszállt. Csak szállnék már én is el.
Messze...