Igazából koncentrálni sem tudok. Érzem, tele van az agyam. Ilyenkor jól jönne egy merengő.Lecsapolnám a felesleges gondolatokat és mindjárt tisztább lenne minden.

nem értem miért idegesített az a kép*csalódtam bennetek*nem tudom, képes vagyok-e az írásra*elegem van a szilveszterből*félek a vizsgától*tudni akarok angolul*meg akarom szüntetni a vágyat, hogy átrepüljek egy másik világba:itt kell élnem,muszáj*miért ilyen bonyolult minden?*ölelésre vágyok, arra hogy szeress*szeretni akarlak, de nem tudlak...ez idegesít* más világban élek, mint ők, engem nem vonz a tűsarok*utálom a plázákat*minden ünnepet utálok*vágyom arra a határtalan szerelemre, ami nekik megadatott*félek, tényleg meghatározza már az életemet ez az egész...hogy ennyire hajszolom a tökéletes szerelmet*mindent akarok és semmit*pánik: nem találom a Göncölszekeret sem a Cassiopeia-t,nem emlékszem a szinkronhangra, nem találom azt az illatot, nem hiszek már benne, hogy az a körömlakk ibolyaszínű...*emlékek milliói söpörnek végig lelkem sivatagán...

Látod ezt a káoszt?

ments meg...

*elolvadt a hó

Utálom a számítógépeket, mégis a szabadidőm kb minden percét a gép előtt töltöm. Pontosítok: akkor utálom a számítógépeket, amikor elromolnak és az őrületbe kergetnek mert azt hiszem, hogy minden adatom eltűnik. Na ilyenkor nagyon utálom őket. És ezekben a ritka (ámde annál idegesítőbb) esetekben elkezdek azon gondolkozni, hogy mit csináltam addig, amíg nem volt se gép és legfőképpen internet? Erre a kérdésre kerestem a választ az elmúlt napokban,mivel -nem nehéz kitalálni- elromlott a gépem. Most is csak ideiglenesen jó, nem tudni meddig. Szóval, mit is csináltam én a gépmentes világomban anno? Tv-ztem, olvastam, tanultam, írtam dolgokat, rajzoltam(na azt mondjuk nem olyan sokszor). De biztosan a legtöbb időmet az olvasás töltötte ki. És most? Rá vagyok függve erre a csodás találmányra és mindezeket már hanyagolom. Pedig nem rossz dolgok (a tanulást leszámítva). Hiányoznak a könyvek...
Holnap Szenteste. Valamelyik nap feltettem magamnak a kérdést, hogy miért van az hogy minden Szenteste családom minden tagja kiöltözik és a legszebb ruháját veszi fel. Mi az oka ennek? Hiszen úgysem lát minket senki (maximum a karácsonyi képek előhívásánál). Szóval igazán nem értem, hogy miért csináljuk ezt, de jó és én élvezem, hogy minden karácsonykor szép lehetek. Igazából, a karácsonyról most nincs erőm többet írni, hisz akármit írnék, csak sok más társamat "utánoznám". Ugyanazt írhatnám, mint mindenki: hogy manapság már mindenkinek az ajándékok körül forognak az agykerekei, ha elérkezik a karácsonyi időszak. De miért taglaljam ezt hosszú sorokon keresztül? Hisz mindenki tudja, csak senki nem változtat rajta. És azt hiszem, ezen már nem is lehet. Ez a világ ilyen, és ezt meg kell szokni.
Az egész karácsonyi hajcihőből én legjobban a mákos beiglit, a fenyőfa illatát, a cuki díszeket szeretem. Jah és azt,(remélem érzed e mondatnak ironikusságát) hogy hatvanmilliomodjára leadják a Reszkessetek betörőket...

Elfordítom a fejem a monitortól, mintha bárki is láthatná könnyeimet az msn partnereim közül. Hol van az az idő amikor még kislányok és kisfiúk voltunk és nem törődtünk az élet nagy dolgaival, csak játszottunk? Vissza akarom kapni...Azt akarom, hogy kislány legyek és te kisfiú és értsük meg egymást ismét. De most minden olyan távol van... Régen még nem számított semmi. Régen csak játszottunk és ennyi volt az egész. Hogy csúszhatott ki minden a kezünk közül? Pontosabban: a kezeim közül...

Ha álmodni jó, felébredni rossz.Ha álmodni rossz, felébredni jó.

Borzasztó ez.Mit sem sejtve visszafekszek fél 10kor az ágyamba, mert még nincs kedvem elkezdeni a napot. Azt hiszem hogy virágokkal teli, napsütötte mezőről fogok álmodni, tele bájosan repkedő pillangókkal és csicsergő madarakkal. Erre mi jut nekem? Vizsgapara. Álmomban vizsgáztam és egy gonosz bácsi volt a vizsgáztató, aki nem is tudott franciául, még csak angolul sem. És ő vizsgáztatott: jó vicc. De álmomban tényleg így volt. És én nagyon féltem, mivel egyik tételemből sem tudtam egy szót sem. Körülöttem mindenki vígan elvolt én meg törtem a fejem hogy mit fogok csinálni, mit fogok mondani. És nagyon komolyan elkezdtem sírni mielőtt behívtak volna. A tudatalattim egy része álmomban várta, hogy vége legyen ennek a szörnyű álomnak és azért imádkozott, hogy ébredjek már fel. És mikor felébredtem, akkor elhatároztam, hogy ilyen nem lesz, én nem fogok vizsga előtt így kiborulni. Tehát, ma összeszedem magam és megpróbálok jókislány módjára vizsgatételeket gyártani.
Felébredtem és azóta a La vie en rose jár a fejemben. De nem az eredeti, hanem az ahogy Guillaume Canet énekelte Marion Cotillard-nak a Jeux d'enfants-ban. A legszebb szerelmi vallomás...

Quand Elle Me Prend Dans Ses Bras,
Elle Me Parle Tout Bas
Je Vois La Vie En Rose,
Elle Me Dit Des Mots D'amour
Des Mots De Tous Les Jours,
Et Ça Me Fait Quelques Choses

/az eredeti szövegben az Elle helyén mindenhol Il van/

Néhány film mindig a megszállotjává tesz. Legutóbbi ilyen a Twilight volt. És most a Jeux d'enfants...Hogy miért? Mert a bebetonozás csöppet sem happy end...

Cap ou pas cap?

Egy dolgot nem értek. Miért akkor kezdett el futni, azt kiabálva hogy "Sophie, je t'aime!" amikor a busz becsukva ajtaját elindult? Csak akkor jött rá, hogy szereti?

"Ez mindennél jobb. Az összes drognál.Jobb mint a heroin, kokain, hasis, ragasztó, fű, Marihuana, Cannabis, LSD, extasy, mint a szex, a 69, a gruppen-szex, a maszturbálás, a Káma Szútra ,a tantrizmus, a thai-figura. Jobb mint a nutella, a banán turmix, Lucas trilógiája, a teljes Muppet's show 2001-ig. Jobb mint a csípőficamos Emma Peel, vagy Lara Croft, Naomi Campbell, Cindy Crawford. Az Abbey Road B oldala, Hendrix szólói. Armstrong léptei a Holdon, space-mountain, a Mikulás, Bill Gates vagyona, a Dalai Láma, Lázár feltámadása,Schwarzenegger tesztoszteronja, Pam Anderson szilikonja, Woodstock, a rave-bulik, De Sade, Rimbaud, Morrison, jobb a szabadságnál, az ÉLETNÉL."

/csak az értheti, aki látta a filmet.../

des minuscules

tejberizset kanalazok magamba és kicsit úgy érzem magam, mintha egy amerikai filmben lennék, csak ott éppen valamiféle csokitortakrémet tömnék magamba. bömböl a zene, a hangfal majd' szétreped. hallgatom ezt a szenny zenét, amit be se tudok kategorizálni egyik zenei stílusba se. de talán most a szennyzenére van szükségem. körömlakk illata.borzalmas ez a szín, de anya vette és ki kellett próbálnom.
hajvasalás közben azon gondolkoztam, hogy miért kell minden filmnek happy enddel befejeződnie. millió olyan példát állítanak a szemünk elé, amik csöppet sem valósak. soha nem lesz happy end. és mi egész életünkben arra törekedünk, hogy a saját sztorink happy enddel fejeződjön be, mert hisz ha nekik a filmben sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne? csak az a gáz, hogy az élet vége nem happy end, az élet vége a halál és az csöppet sem vidám dolog.
jajj, ez most kicsit szomorú lett, pedig abszolút nem vagyok most olyan nagy "tiniproblémás" világfájdalmas hangulatban. hogy miért nem kezdem nagybetűvel a mondataimat, azt sem értem, hisz mindig is utáltam azokat, akik nem bírják lenyomni a shiftet. de most valahogy jól esik ez...
ez a zene annyira szar, hogy nem hagy gondolkozni...de minek is? mi értelme van a gondolatoknak, ha senki se kíváncsi rájuk?

*la première neige

Kislánykoromban mindig vártam és mindig boldog voltam, ha eljött ez a nap(azóta sem értem, hogy hogy lehettem ilyen kis bolond). De most...ez az év legrosszabb napja. Kinézek az ablakon és az egész udvar fehér. Fehér a járda, a fák, a föld..minden. És én utálom a fehéret. Annyira elrontotta a hangulatomat ez a hó, hogy azt el se tudom mondani. Csak be akarok bújni az ágyba és aludni. Távol mindenkitől. Nem akarok tudomást venni arról, hogy másnak milyen hiperszuper extramenő, mozgalmas élete van. Nem akarok azzal törődni hogy tanulni kéne, mert nem biztos hogy sokáig itthon leszek, pedig köhögök mint a fene...Nem akarok tudomást venni a világválságról, a H1N1-ről, sem arról, hogy alig van valakim. Nem akarom hogy beférkőzzön a tudatomba a hiányérzet.Hogy nincs senki, aki megölelhetne és azt súghatná a fülembe, hogy "Minden rendben lesz..."Én csak aludni akarok. Elbújni.Láthatatlanná válni.És ezen a szörnyű lelkiállapoton még az eperjó sem segíthet...

Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés.Megyünk az úton, ami adatott és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordult be.Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha...!Meg kell keresni a helyes utat és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat!

Méghogy az oroszlánoknak a vasárnap a szerencsenapjuk! Hülyeség, én ismét ott tartok, ahol múlt héten...csak most azt hiszem még rosszabb a helyzet.
Kócos, tépett haj. Pizsama és köntös. Fáradt, karikás, véres, kialvatlan szem. Gondolatok, amik nem a helyes irányba tartanak. Lázadó, lüktető szív, ami sehogyse akar megnyugodni. Fájó torok, ami kínoz.
És én komolyan ott tartok hogy beveszek valami nyugtatót...Csak egyet, mert úgy érzem megszakad a szívem és úgy érzem hogy nem bírom tovább.
Nem bírom azt, hogy bár iszonyatosan törekszek arra, hogy javítsak a jegyeimen, mégsem tudok, mivel valami miatt egyszerűen képtelen vagyok egy óránál többet tanulni.
Nem bírok minden reggel felkelni és a maximumot kihozni magamból. Már nem megy.
Nem bírom a sírógörcsöket...
Nem bírom elviselni hogy bántalak.Egyszerűen nem...
Nem tudok belenyugodni hogy talán elveszítelek, mint barátot. De neked úgy könnyebb lesz. Én meg majdcsak kezdek magammal valamit.
Nem bírok én már semmit sem. Csak aludni...

Te mit szeretnél?

Szeretnék karcsúbb lenni...
Szeretnék feltűnő jelenség lenni...
Szeretném, ha meg tudnálak nyugtatni...
Szeretnék minél többet adni neked...
Szeretném, ha éreznéd: nem vagy egyedül...
Szeretném, ha megértenétek...
Szeretnék mindent tudni és semmit...
Szeretnék gazdag lenni...
Szeretnék segíteni...
Szeretnék célokat találni az életemnek...
Szeretném elérni a megtalált céljaimat...
Szeretném, ha a nyár soha nem érne véget...
Szeretnék fürödni a napfény melegében...
Szeretném, ha az álmok nem csak álmok lennének...
Szeretném, ha eltűnne ez a velejéig romlott társadalom és jönne a helyére egy új,békés világ...
Szeretnék kérdések nélkül is mindent érteni...
Szeretném tudni azt, amit ti nem...
Szeretném, ha az lennél, akit tudok szeretni és...
Szeretném, ha az lennék, akit tudsz szeretni...
Szeretnék minden rosszat elfelejteni...
Szeretnék tanulni a hibákból...
Szeretnék a mosolyommal szíveket gyógyítani...
Szeretném, ha nem félnék a jövőtől...
Szeretnék a lelkem mélyén örökre, álmodozó,tündérmesékben élő kislány maradni és ugyanakkor...
Szeretnék felnőni...

... a szemed takard el és úgy számolj el egész százig. Én meg a korlát mögött bújok el úgy, hogy csak a szívem látszik.

^^

Csak nézek magam elé. Nem hiszem el, hogy eljutottam oda, hogy én vagyok a gonosz néni, aki összetöri mások szívét...Szörnyen érzem magam...Bárcsak elkerülhettem volna ezt az egészet, de azt hiszem jobb lesz ez így...Megmentettem őt egy borzalmas, vérszívó nőszemélytől, akinek hatalmas zűrzavar van a szívében és a fejében.
Fontos nekem, nagyon fontos. Nem akarom elveszíteni. De félek hogy be fog következni...

 **     Szeretném, hogyha lassabban forogna
 És végre megállna a nagy kerék.
 De a legjobban szeretném,
 Ha szeretnék.

 És szeretnék alkotni csodásat és
 Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
 S aztán meghalni: Mert én a 
 Mámor vagyok

*fényév távolság...

Érzem valami nincs rendjén.Fényévnyire járok mindenkitől.Távol a mostani, a régi barátoktól, távol a szerelemtől, távol önmagamtól. Elvesztem. Utakat járok, utakat keresek és nem találok semmit. Mintha megszakadt volna bennem valami. Nem érzem, hogy az lennék, aki voltam. Naphosszat csak sírnék és nézném a plafont. Azt hiszem végleg elvesztem egy kietlen sivatagban. Nem tudom már mi a fontos és mi nem. És gyűlölöm magam. Emlékeztek Mr. Vérpistikére? Ugyanaz vagyok. Játszok. Ugyanazt csinálom most mással, mint Ő anno velem. Ugyanazt. És hogyhogy erre csak most kellett rájönnöm? Gyűlölöm magam. Mintha valami ördögi átváltozás ment volna végbe bennem és azzá váltam volna, akivé legkevésbé sem akartam.
Tudom, életünknek ez a korszaka erről szól. Az útkeresésről...De én nem akarok utakat keresni. Túl sokáig tart míg eldöntöm, hogy melyik utat válasszam, és ezzel bántok másokat. Hát ne haragudj rám. De érzem, összeomlok, minden olyan tragikusan nehéz. Nem találom magamat és ez a legnagyobb baj. Hogy nincs már Netti...

És ismét azt érzem: képtelen vagyok arra, hogy azt tegyem, amit tennem kéne. Képtelen vagyok jókislány módjára belevetni magam a tankönyvek világába...
pizsama, felette egy köntös
kócos, sután összekötött haj
fáradt, karikás szem
jéghideg láb, mely puha, meleg zokniért kiált
és dobogó szív, mely csak arra vágyik, hogy gond nélkül, szabadon élhessen. Ugyan miért kéne nekem azt tennem amit mondanak?Miért kéne betartanom a szabályokat? Miért kéne azt tennem amit nem akarok? Miért....?
A szívvel való harcban az ész minden vasárnap diadalmaskodik...Mert az eszem tudja, hogy nem érhetek el semmit sem az életben, ha nem teszek érte valamit.Tudja azt, amit a szívem nem. Hogy muszáj tanulni. És az ész végül mindig felülkerekedik a makacs, nagy, buta szívemen...
Apropó, szív. Nagy szívem ellenére mégsem tudom szeretni a karácsonyt. Pedig már a küszöbön topog-kopog. Egyedül a fényeket imádom. De az egész ünnepet most már felesleges hajcihőnek tartom, hisz senki sem tudja már, miért is ünnepeljük..."A szeretet ünnepe"-mondják sokan. Kérdem én: máskor nem ünnepelhetjük a szeretetet? A szeretet nem azért szeretet mert minden nap itt van velünk? Nem az a lényege, hogy minden nap szeressünk?A szeretetnek nincs ünnepe, a szeretet a szívben ünneplendő, s az már rég rossz, ha a karácsony az ajándékokról szól. A versenyről, hogy ki kapott szebb,újabb,drágább ajándékot.

"A legtisztább mágia a szívben lakozik."

"Az álmok a kislányoknak valók, hogy legyen mit egymás fülébe sugdosniuk. A valóságban soha nem teljesülnek."

Lehunyom szemem, s megszűnik a külvilág. Az van, amit én akarok.Nem törődöm az odakint lassan elkezdődő komor, hideg téllel. Nem érdekel, hogy mennyi tudást kell magamba szívnom, hogy I hate English.Azon sem akadok fenn, hogy úgy nézek ki, mintha a Nyomorultak című filmből csöppentem volna a Földre. Szakadt bemelegítő, tépett haj, fáradt szem. Teszek arra, hogy világválság van, hogy a H1N1 pusztít. Nem érdekel, hogy mit gondoltok rólam...Egyetlen dolog tesz most boldoggá.Ha bezárkózhatok.Ha nem kell semmit sem mondanom, ha nem kell gondolkoznom. Ha nem kell kitalálnom hogy mit kezdjek magammal. Ha nem kell szembenéznem a valósággal...Az tesz boldoggá, ha álmodhatok magamnak egy olyan életet, amire vágyok.Szárnyalhatok a képzeletemmel, aminek senki sem szab határt. Sem Te, sem Ő, sem pedig bárki. Csakis én mondhatom azt hogy ÁLLJ.Ha tetszik, ki is radírozhatom a tárgyakat, személyeket.Átírhatok mindent, hogy még jobb legyen. Hogy olyan legyen, mint egy tündérmese.Még annál is jobb...

Mikor, ha nem most?

Hülye dolog ez...Reggel elmész a suliba, felhőtlenül vidám vagy, nem érdekel semmi rossz. Boldog vagy, magad sem tudod hogy miért. Minden apró bolhából hatalmas hülye elefántot csinálsz és csak nevettek, nevettek és nevettek. Tőletek zeng az egész terem, az egész suli. És 'szartok' minden és mindenki fejére, nem érdekel titeket semmi, csak az hogy ezek a pillanatok örökre a szívetekbe vésődjenek.
És akkor jön egy gondolat...Felszakad a tudatalattidból két mondat, ami nem hagy nyugodni. Lehet hogy hülyeség, lehet hogy túl nagy dologra gondolsz, de akkor is ott van benned és nem érted. Mert még senki sem magyarázta meg. És ki tudja, talán nem is fogja. Talán soha nem fogod megtudni...Azt, ami lehet hogy csak egy jelentéktelen "vettem neked egy csokit" mondat...de lehet hogy nem. Teljesen mindegy, ígyis úgyis furdal a kíváncsiság...Mert te ilyen kis kíváncsi fáncsi vagy...
Vagyis...én

"Csak finita commédia
Akarsz te is majd a szemembe
Nézni ájultan és meredve?
Jól van: akarlak, hát hazudjunk."

Nem mondhatom el senkinek,Elmondom hát mindenkinek.

Zsong a fejem. Nézek ki az ablakon és egyszerűen nem tudom a helyes irányba terelni a gondolataimat. Nem érdekel semmi. Legfőképpen nem a tanulás. Úgy érzem, mintha bezártak volna egy sötét, dohos dobozba és nem engednének ki. Köteleznek arra, hogy benne maradjak, mert a jövőm függ tőle. Ha elpuskázom a lehetőségeket és nem törődök semmivel, akkor majd megnézhetem magam tíz év múlva, hogy hova jutok. De engem nem érdekel. Ki akarok szabadulni a dobozból. Ki akarok jutni és azt csinálni, amihez kedvem van. A saját utamat akarom járni.
Nincs kedvem a Pacifikus-hegységrendszer tagjaihoz, sem az asszír birodalomhoz, legfőképpen nem a csontok francia elnevezéséhez. Hogy mihez van kedvem? Olvasni, olvasni, olvasni. Kiszakadni a monoton világból. Kiszabadulni a mókuskerékből, a sötét dobozból. Szárnyalni akarok a képzeletemmel...és soha vissza nem térni. Hát nem érted? Nem akarok ebben a mocskos világban élni.

Karinthy Frigyes: Elôszó

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Próbáltam súgni szájon és fülön,
  Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

  A titkot, ami úgyis egyremegy
  S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

  A titkot, amiért egykor titokban
  Világrajöttem vérben és mocsokban,

  A szót, a titkot, a piciny csodát,
  Hogy megkeressem azt a másikat
  S fülébe súgjam: add tovább.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Mert félig már ki is bukott, tudom,
  De mindig megrekedt a féluton.

  Az egyik forró és piros lett tôle,
  Ô is sugni akart: csók lett belôle.

  A másik jéggé dermedt, megfagyott,
  Elment a sírba, itthagyott.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  A harmadik csak rámnézett hitetlen,
  Nevetni kezdett és én is nevettem.

  Gyermekkoromban elszántam magam,
  Hogy szólok istennek, ha van.

  De nékem ô égô csipkefenyérben
  Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

  Hiába vártam sóvár-irigyen,
  Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
  És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

  Mert álom a bûn és álom a jóság,
  De minden álomnál több a valóság,

  Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
  S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

  Én isten nem vagyok s nem egy világ,
  Se északfény, se áloévirág.

  Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
  Mégis a legtöbb: ember, aki él.

  Mindenkinek rokona, ismerôse,
  Mindenkinek utódja, ôse.

  Nem mondhatom el senkinek,
  Elmondom hát mindenkinek.

  Elmondom én, elmondanám,
  De béna a kezem s dadog a szám.

  Elmondanám az út hová vezet,
  Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

  Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
  Itt lent a porban nem tudok beszélni.

  A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
  Itt lent a porban rossz a hangom.

  Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
  Emeljetek fel a magosba.

  Egy szószéket a sok közül kibérlek,
  Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,

  Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
  De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

  Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
  Nektek, kiket szerettem,
  Állván tátott szemmel, csodára várván.


  Amit nem mondhatok el senkinek,
  Amit majd elmondok mindenkinek.

Megborzongok. Érthetetlen képek. Megnyugtatnak és felkavarnak. Tudni akarom. Csak úszok az árral, elolvasom egyre többször és még mindig nem elég. Akarom még még...Mert még nem jöttem rá...

Egy kicsit nézz csak rám, nagyon kérlek!

Icipici porszem, egy a sok közül. Porszem, amit könnyen elfújhat a szél, de észre sem veszi senki, hogy már messze szállt. Porszem, amit egyszerűen lesöpörhetnek az asztalról. Oly egyszerűen,hogy talán el sem jut a tudatukig az, hogy megsemmisítették.

Kezd felerősödni az érzés, hogy elbújhatok a nagy, szép, okos, erős óriások mellet, hisz én csak egy gyenge, buta, csúnya, tehetségtelen irinyó-pirinyó törpe vagyok. Minden nap úgy érzem, hogy összezsugorodok mellettük. Mellettük, akikből árad a tehetség, a magabiztosság és a vidámság. Mert van céljuk, van hobbijuk és tiszta szívvel képesek végigcsinálni azt, amit elterveztek. Elgondolkozom, hogy vajon nekem miért nincs mindehhez tehetségem és erőm? Talán soha nem is lesz...Talán arra szántak, hogy csak lebegjek, célok nélkül. Míg végül belebegek az elfeledett nevek közé...

Nem az a fajta lány vagyok, aki letagadja, hogy 'mániákusan' szeret olvasni. Nem vagyok az a lány, akit érdekel, hogy kortársai felhúzott szemöldökkel és értetlenkedő arccal néznek rá, valahányszor az a válasza a "Mit csináltál hétvégén?" kérdése, hogy "Olvastam." Hidegen hagy, hogy hülyének néznek esetleg ezért.Hát én meg azokat nézem hülyének, akik megvetnek, csupán azért, mert azt csinálom amihez kedvem van. Megvetnek, mert szeretem a könyveket, szeretek verset olvasni (esetleg írni is), szeretem a könyvek illatát, szeretem ahogy egyre jobban belemélyedek egy-egy keszekusza történetbe. Hidegen hagynak azok a kérdések amiket oly sokszor feltesznek: "Mi értelme? Mi olyan szórakoztató benne? ", hisz úgysem tudom nekik elmagyarázni, hogy milyen érzés mikor teljesen kikapcsolva az agyadat átadod magad a 'mesének' és engeded, hogy a könyv beszippantson saját világába. Igazából tudod, hogy miért néznek furán egyesek azokra, akik felfedezték az olvasás örömeit? Mert nem látják még , hogy az internet, a COD, a féktelen bulizás, a féktelen piálás,drogozás nem tartoznak bele az élet legszebb örömeibe. Azok, akik úgy néznek rám mintha valami zombi lennék, csak azért mert szeretem a verseket, a jobbnál jobb történeteket rejtő könyveket, nem elég érettek ahhoz hogy értékelni tudják az olvasás örömét. És én sajnálom őket, és bízom benne, hogy egyszer majd lesz egy olyan történet, ami teljesen magával ragadja képzeletüket és azt mondják majd: ez igen, ezt érdemes elolvasni.

Ma talán kevésbé vagyok szomorú, mint hétköznap. Zene...zene...zene...Nemcsak a fülemet, a lelkemet is cirógatja. Hallom, ahogy a hangfal majd' szétrobban, de nem érdekel. Együtt éneklek az énekessel és úgy érzem, minden gondom elrepült...De vajon meddig?

"Lépj kettőt hátra nézd a földet,
Nekem ez is elég, és ezt komolyan gondolom,
Add nekem, ami nem a Tiéd, én elteszem,
De itt is hagyhatom,
Nézz vissza, ha messze jársz,
Rajzolj pontot pont a vonal fölé,
Nem kapsz meg mindent, amíg másnak van
még olyan, ami csak az övé!"

...és mindig ott hagyok, egy darabot a szívemből...

Rájöttem hogy tökre nem ismertek (bár azt hiszem hogy én sem ismerem magamat valami jól...).Szóval úgy döntöttem, hogy írok pár dolgot, amit érdekesnek és fontosnak tartok... Úgyhogy most ilyen bemutatkozó jellegű bejegyzést írok.De hogy ne legyen olyan bonyolult a dolog, csak címszavakban...
Játsszunk egy "Mi lennék, ha...?" játékot.Szerintem tök érdekes...
Mi lennék, ha...?
* évszak lennék: tavasz, amikor felébred a természet és minden ember elkezd végre pezsegni a téli komor idők után...Imádom, amikor a télikabátot felváltja a kis vékony dzseki, majd a mellény és végül már egy pulcsi is megteszi reggelente...
*virág lennék: fehér tulipán...Nem tudom miért, de tetszik...Olyan kis törékeny.Egyszerű, de mégis szép.
*szín lennék: a varázslatos lila...kedvenc színem a kék, mégis lila lennék, mivel ez a szín annyira misztikus...
*szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés, amikor összeér a két szív, nem szólnak egy szót sem és mégis tudják, hogy ott vannak egymásnak.
*hangszer lennék: fuvola, egyszerűen azért, mert imádom a hangját.És ez az egyetlen hangszer ( a furulyán kívül) amit meg tudok szólaltatni
*parfüm lennék: Mexx-Waterlove...mert megőrülök az illatától.Mindig a bulik, a pezsgés jut eszembe róla...na meg a szerelem.
*állat lennék: békésen doromboló hamuszürke kiscica, mert anya ilyen cicusra vágyik.
*gyümölcs lennék: eper, mert azt olyan szexisen lehet enni.És mert abból készül az Kepres Eppy.:D
*bolygó lennék: Neptunusz...annyira szép kék.
*film lennék: Benjamin Button különös élete. Mert ez olyan film, amit mindenkinek látni kell...És elgondolkoztat, hogy vajon nem ugyanolyan az életünk visszafele, mint előre?
*dal lennék: Jason Mraz:I'm Yours. Akárki akármit mond, ez életem zenéje...nemtudom megunni.Egy éve a zenelejátszóm első száma, és akkor érzem igazán jól magam, ha egy nap minimum egyszer meghallgatom.
*égitest lennék: csillag, mert imádok csillagokat bámulni.
*könyv lennék: Stephenie Meyer:Alkonyat. Hogy miért ez, miközben ez is olyan közhelynek tűnik? Azért, mert a világ legszebb, legjobb érzését fogalmazza meg, olyan módon, ahogyan még egyik könyvben sem olvastam.
*ruhadarab lennék: meleg zokni, ami nagyon kellemes tud lenni, ha egy esős napon beázott cipővel, átfázva érkezünk haza.
*hónap lennék: július, mert akkor van a szülinapom, amit egyszerűen úgy is meg tudok ünnepelni, hogy kifekszek éjszaka a fűre csillagokat bámulni.
*szemszín lennék: zöld. Imádom, ha valakinek zöld a szeme, az annyira tud csillogni.
*folyadék lennék: könnycsepp, ami végiggurul az arcodon, ha fáj valami,ha annyira boldog vagy, hogy örömödben nem tudsz mit csinálni, ha szomorú vagy...és aztán végül beivódik a bőrödbe, hogy elvigye a fájdalmat, vagy csak utat adjon a határtalan örömnek az arcodon...
*hely lennék:Duna-part, alkonyatkor
*csoki lennék: eperjó.Könnyedén elolvad a szájban...de sajnos olyan hamar véget ér, hogy el sem tudod kezdeni igazán élvezni...ugye milyen jó?:D
*nyelv lennék: francia, mert "Le francais est la langue du mode" .És mert ezt az egy nyelvet vagyok hajlandó tanulni.
*íz lennék: savanyú.Mert imádom a savanyú uborkát...:D
*időjárás lennék: nyári zápor, ami felfrissíti a földet. És ki ne vágyna rá, hogy nyáron esőben csókolózzon a szerelmével?
Azt hiszem, egyelőre ennyi...Szerintem kellő információt gyűjtöttetek rólam.De ha szükségetek lenne még több "information"-ra, akkor csak szóljatok...

me voyez-vous?

túl sok mindent vesztettem el....és annyira szánalmas valakinek érzem magam, hogy az nem igaz... Egyszerűen nincs már semmi az életemben, teljesen ki vagyok ürülve. Elvesztettem jónéhány barátot, elvesztettem kicsit saját magamat is, nem csinálok már semmit sem csak úgy hobbiból. Unom saját magamat, unom minden mondatomat, mindent amit csinálok. Tudom, hogy tennem kellene ez ellen valamit, de nem tudok. Lehetséges hogy én ilyen kis unalmas és jelentéktelen szürke egérnek születtem, akit még akkor is lehetetlen észrevenni, ha befestenek lilára. Rájöttem, hogy akármit csinálok, nem fognak észrevenni az emberek. Mintha láthatatlan lennék, vagy éppenséggel szellem lennék, aki nincs tisztában azzal, hogy ő halott, és minden áron észre akarja magát vetetni a külvilággal. Csakhogy ez nem sikerülhet...Nem tudom, hogy hogy tudnék kibújni a szürke kisegér szerepéből.Hogy lehetnék színes vadmacska, aki magára vonzza az emberek figyelmét. Aki ahányszor mosolyog, mindenki ámulattal figyeli, hisz egész lénye sugárzik...Talán arra vagyok ítélve hogy soha ne lehessek ilyen. Talán meg kell elégednem a kisebb dolgokkal. Túl magasra teszem a mércét? Lehetséges...és talán emiatt is érzem rosszul magam. Mert amire vágyom, soha nem kaphatom meg. De nem tudom alacsonyabbra rakni a mércét, mert úgy érzem jogom van arra a "de grande qualité" dologra...
Furcsa hogy mindig csak valami szomorú, lehangoló témáról írok...de mivel szinte semmi sem történik velem (pláne nem jó dolog) ezért nem tudok mást megosztani veletek. Jah és persze...annyira jól esik kiírni magamból ezeket a fájdalmas (talán teljesen alaptalan hülyeségnek tűnő) dolgokat...

"Miért nem lehetek az a lány, akiről a barátaiddal beszélsz? Az egyetlen, aki mosolyt fest az arcodra, az egyetlen akivel lenni akarsz. Miért nem lehetek én az a lány?

Hiányzik...Hiányzik...Hiányzik...

angol tanulás helyett gondolkoztam...igen, olyat is tudok. és arra jutottam, hogy ( figyelj, ez most hosszú lesz)
Hiányzik a társaság, amikor kint "csöveztünk " a buszmegben. Amikor rémtörténeteket meséltünk szintén a buszmegben. Amikor átmentünk egymáshoz filmet nézni és rendeltünk pizzát. Hiányzik a nyolcadikos szilveszter, amikor Boriéknál voltunk. A tavalyi szilveszter, amikor nem tudtuk hogy hova menjünk és elindultunk a nagyvilágba.
Hiányzik az az este amikor majdnem megfagytunk mert olyan hideg volt, és eltévedtünk a Daruban. Hiányoznak a nyolcadikos táncpróbák. Hiányoznak azok a percek amikor szidtuk a sulit, a tanárokat, a világot. Hiányoznak azok az esték amikor Tibiéknél voltunk és főztünk, vagy csak ott voltunk, vagy éppen Bori szülinapját ünnepeltük...xD Annyira de annyira hiányoznak azok a délutánok, amikor átmentem Csillához, vagy ő hozzám, és filmet néztünk, miközben kitárgyaltuk a pasikat és egyéb dolgokat. Hiányzik az, amikor kerestük a kisgöncölt, de nemtaláltuk...xD És az is milyen jó volt amikor szilveszterkor Lilláék előtt énekeltük a...nemistudom melyik dalt...xD Hiányoznak azok a szerdák, amikor mindenki kettőnegyvenessel jött haza és betömörültünk hátra. Hiányzik az, hogy minden reggel mikor felszálltam a buszra volt ott valaki, akinek szerettem a közelségét...: ) Hiányoznak a sulidiscok, a klubdélutánok, a magyar órák, a matek órák, a kávédarálás. Hiányzik a dráma...hiányoznak a percek a színpadon, a próbákon. Hiányzik az, amikor filmet forgattunk. Hiányzik Marika néni. Hiányoznak a gyrosba menős délutánok. És még az is hiányzik, hogy alsóban egyik héten én mentem Erikához, a másik héten ő jött hozzám. Hiányzik a sok, hülye baromság, amit kölyök fejjel elkövettünk. És az is annyira jó volt, mikor Szandi rákészült hogy beleugrik a hóval teli árokba, mire kiderült hogy van benne vagy két centi hó...xD Hiányzik a nyári slambucfőzés, amin még Pisti is ott volt. Hiányzik az a délután, amikor nem volt kedvem hazamenni és bementem Szandiékhoz és beszélgettünk.
És az az este is annyira jó volt, amikor kertypartiztunk Szisziéknél. Hiányzik az az este, amikor Csillával Bekton koncerten voltunk és ott ült mögöttünk vagy előttünk az Isten, aki szívének a kulcsa nálam van, csak ezt ő nem tudja..xD Hiányzik az az éjszaka, amikor ott aludtunk Boriéknál és másnap divatbemutatót rendeztünk a ruháiból...xD Hiányzik az, amikor a Lovardában voltunk és annyira de annyira jó volt. Hiányzik az, amikor Csillával strandra mentem. Hiányoznak azok az esték amikor Csillával cairoban voltam. Hiányzik az a pár hétvége, amikor Imi nálunk volt. Hiányzik, amikor Bandi kocsijával nyomultunk át a városon ...LOL Hiányzik, amikor sulibamenet télen egy emelkedőről visszacsúsztunk Imivel. Hiányzik....ahw...sok minden hiányzik. Hiányzik Szandi, Erika, Bori, Enci, Barbi, Niki, Bea, Dávid, Evelin, Orosz, a többiek abból a csapatból, akiknek nemtudom a nevét..xD, Csilla, Töcy, Imi, F. Ági, az összes volt osztálytárs akiket eddig nem írtam le, Zsani és még annyi mindenki. Hiányoznak a velük töltött percek...és nemtudom hogy hova lett minden...

Kellenek a szavak, hogy legyen jogod ítélkezni...

hello kedves olvasó(már ha van olyan aki olvassa a blogot:D...)
Na...sikeresen lebetegedtem,szóval itthon csücsülök...Ma egész nap Gossip Girl-t néztem és holnap is ezt fogom tenni.Annyira nincs kedvem tanulni...

Érdekes az amikor az ember a régi pasijaival beszélget...Van olyan akivel tök jól el lehet dumálni...És van olyan, akivel ha beszélsz, akkor tisztán látod azokat az ellentéteket amik miatt szétmentetek...xd Milyen furcsa....

Utálom ha valaki lehúz valakit akit nem is ismer és csak a kinézet alapján ítél. Mindenkinek van egy tiszta lapja, amire nem kell feleslegesen ítéleteket,bírálatokat,rossz szavakat írni a külső és a hallott dolgok alapján...Azt is utálom, ha valaki egy személyt a zenei ízlése alapján ítél meg. Ugyan már?! Ezek mind felszínes dolgok...vegyétek már észre hogy sokkal több van egy emberben mint a ruhái vagy az hogy milyen zenét hallgat. Felőlem lehet valaki iszonyatnagy rapper vagy rocker...vagy emo, ha egyszer nagyon jófej...Nem érdekel hogy ki mit hallgat és hogy milyen cuccokba jár. Mindenkit egyformán szeretek, egészen addig, ameddig valamivel el nem ássa magát nálam...

Néha annyira magányos tudok lenni...Amikor suliban vagyok akkor tökjó,mert ott van velem a legjobb barátnőm, meg pár jóbarát az osztályban...Meg néha összefutok pár jóbaráttal akik nem osztálytársak. De mikor hazajövök, akkor nem nagyon tudok mit kezdeni magammal, ha van szabad időm...Pl. msnen se tudok sok emberrel beszélgetni.Legjobb barátnőm kolis...a többiekkel meg kb csak suliban beszélgetek,kivéve egy két embert:D najó...hármat:D Úgy érzem kezd az egész osztály kicsit eltávolodni egymástól...mintha szétszakadnánk...és persze van pár ember aki emiatt szzörnyen érzi magát, de a többiek rá sem hederítenek...A kérdés: érdemes-e utánuk sírni...?

Vérpistikék és egyéb finomságok

Vannak olyan emberek akik genetikailag képtelenek az elkötelezettségre és a szerelemre.Őket csak sajnálni tudom. Sajnálni tudom,azért mert az a felfogásuk,hogy "fiatal vagyok,ki kell magam élnem". Jó...éld ki magad.De könyörgöm, ez így nem egészséges. Mindenki vágyik a szeretetre és arra hogy legyen egy megnyugtató személy az életében aki szereti őt,és ő is szereti azt a személyt. Az ilyen "fiatal vagyok,ki kell magam élnem" típusú emberek képtelenek érzelmek kinyilvánítására...csak az érdekli őket hogy ki "van" a szájukban...vagy hadd ne mondjam ki,hogy hol...:D
Gondolom nem vagytok kíváncsiak az ezzel kapcsolatos tapasztalataimra...én sem emlegetem fel őket szívesen.De óvakodjon mindenki az ilyen "vérpistikéktől"...:D

Nos...véget ért a nyár...Visszatértünk a suliba.Úgy érzi mindenki hogy véget ért az élete,mert a suli elront mindent...blablabla...Ez is mekkora nagy baromság.Lássátok már meg hogy suli közben is ugyanolyan jól el lehet szórakozni és azzal,hogy elkezdődött a suli,nem ért véget semmi...csak elkezdődött.Egy új tanév,egy új periódusa az életünknek, amikor teljesíteni kell (már aki akar teljesíteni.Aki hülyén akar meghalni,annak egészségére).De a barátok még ugyanúgy mellettünk állnak és ugyanúgy tudunk hülyülni,mint nyáron...csak most kabátban...xD

Azt hiszem egyre jobban erősödik bennem az érzés,hogy kicsit elfecsérlem az életemet.Semmi olyat nem csinálok amit feltétel nélkül szeretnék.Nincs semmi hobbim,nem érzek semmi felé elhivatottságot (másokkal ellentétben akik táncolnak,énekelnek,színészkednek,zenélnek,írnak...stb).Meg kell találnom önmagamat.Azt a tevékenységet,amit feltétel nélkül tiszta szívből szeretnék csinálni. Mert ez amit most csinálok,édes kevés. Bemegyek a suliba,tanulok,vége az óráknak,esetleg ott maradok egy kicsit,vagy ottmaradok DÖK-ön,vagy elsősavatót szervezni...de semmi egyéb.Muszáj valamit keresnem,mert bele fogok őrülni ebbe a tétlenségbe...