soha

soha többé nem akarom ezt érezni amit most. soha. ismétlem: soha!

frère

szorongatom a hattyú alakú bögrémet. reggel óta itt van az asztalon. akkor epres tea volt benne, most kongó üresség. messze vagy te bögreajándékozó. jajj, úgy szeretlek! születésem óta ismersz, azt hiszem jó párszor eleged is volt belőlem. de mindig itt voltál nekem. hiányzol, te... akivel megoszthatom a legrejtettebb titkaimat, az örökké nagyobbodó, egyre elérhetetlenebb álmaimat. akivel sokszor veszekedtem és gyanítom, még fogok is. te, akivel nyáron éjszakákat is képesek voltunk átbeszélgetni, bár idén ez sajnos eddig elmaradt. te, aki tanítgattál biciklizni, amikor még megvolt a kis zöld biciklim. te, aki mindig lefogtad a számat, hogy ne vegyek azon levegőt és mindig belefújtál az orromba. hiányzol drága óriás, akire felnézhetek. messze vagy, te örökké pörgő, kreatív kisépítész. te, akiről azt hitték a kórházban, mikor megszületett, hogy fekete lesz a haja, közben meg világosbarna lett belőle.
azt hiszem mind a ketten nagyravágyók vagyunk és hisszük, hogy egy szép napon mindketten nagyvárosban fogunk élni. na, nem Budapestre gondolok. olyan igazi nagyvárosban. az egyik teszt meg is mondta: te Párizsban, én New Yorkban teljesítem be a saját jóslataimat és majd mindketten biztosítunk a másiknak egy külön szobát, hogy ha kedvünk támad, akkor nyugodtan átruccanhassunk a másikhoz pár napra. jó lenne ha itt lennél. emlékszel azokra a nyarakra, amikor még te vigyáztál rám és anya mindig hozott péksütit nekünk, mielőtt elment munkába? a tévé előtt leültünk a földre és ott ettünk. te kiflit, aminek a végei csokisak voltak, én kakaóscsigát.
hiányzol te, aki mindig csak fiatalítja magát. hiányzol, te óriás!

measure your life in love

futnak a buborékok a pezsgőben. lentről, felfelé haladva igyekeznek a felszínre. fut a pezsgő a pohárból a számba, fut a torkomban lefelé. felszáll az alkohol a fejembe, élvezem. most először ízlik a pezsgő. talán azért mert tetszik a pohár amiből iszom?"szabad a csók ma, szabad a szerelem
szabadnapos a szívem, gyere velem."

"megérzések, álmok, jóslatok
nem mondták neked, hogy
holnap nem vagy már sehol."

Ötszázhuszonötezer-hatszáz perc
Ötszázhuszonötezer-hatszáz drága pillanat
Ötszázhuszonötezer-hatszáz perc
Hogy méred le, mi történt egy év alatt?
Napokban, estékben, éjekben, csésze kávékban,
Centi a mérce, nevetés, kaland.
Ötszázhuszonötezer-hatszáz perc
Hogy méred le, mi történt egy év alatt?
És a szerelem? (...)
Mérd szerelemmel. (...)
Ötszázhuszonötezer-hatszáz percben
ötszázhuszonötezer utazás tervét
Ötszázhuszonötezer-hatszáz percben
hogy méred le egy nő vagy férfi életét?
Mi az, mit megértett? Vagy miért könnyezett?
Hidakat égetett? Vagy hogyan halt meg?
Énekeljük el hát, bár sok van még hátra
Ünnepeljünk most, emlékezzük a sok barátra,
a szerelemre.
Ez a dolgod, emlékezz a szerelemre, érte nézz hálával fel az égre.
Add hát, sose rejtsd el.
Mérd az életed szerelemmel!

Dear Angel ♥

kékek a falak

csak bámultam a kék falat és próbáltam enyhíteni a fájdalmat, megfojtani a kétségbeesés fülsiketítően ordító torkát. próbáltam visszanyerni a lelki békémet, próbáltam fertőtleníteni a lelkemet egy kis dúdolással.
help, i'm alive...♫
olyan ez, mint valami lappangó betegség, ami időről időre előjön, fáj egy kicsit, aztán látszólag eltűnik, de igazából mindig is ott van. csak az a különbség, hogy a lappangó betegséget nem tudod irányítani, ezt az érzést pedig többé kevésbé igen. el tudod nyomni, hogy ne fájjon annyira a nap minden percében. a barátok kacagásával, az együtt töltött szép percekkel el tudod űzni a félelmet. de időről időre újra visszatér. és csak azt veszed észre, hogy a sós cseppek marják az arcodat, mintha sósavból lennének.
rájöttem, hogy az élet mindenhogy szívás. ha gazdag vagy, ha szegény, ha fiatal, ha öreg, ha nyár van, ha tél van, ha józan vagy, ha részeg, ha nő vagy, ha férfi. mindig másra vágyunk, soha nem jó az, amink éppen van.
nyáron hidegre, esőre, hóra vágyunk, télen pedig napsütésre, langyos szellőre. furcsák vagyunk mi emberek. kapzsik és mindent irányítani akaróak.

rózsaszín körmökkel kaparásztam az ágytámlát

az jár a fejemben, hogy

I am not alone
I am not alone

pedig de. pontosan ez a bajom. egyedül a nagy világban és már azt is olyan távol érzem magamtól, aki pár napja ott volt a közelemben. akinek pár napja még majdhogynem a gondolatait is hallottam. mindegy, hanyagoljuk ezt a témát...
tegnap Zoli azt mondta, hogy mindig valami szomorú dologról írok, vagy ha konkrétan az nem is szomorú amiről írok, mögötte ott van a szomorúság. talán mert a szívembe befészkelte magát a szomorúság és semmi esetre sem akar kiköltözni? nagyon jól érzi magát odabent, otthonos neki az én kis szívem.

vidámpark

Ragadjon a kezünk a vattacukortól! Kapjon bele a szél a hajunkba, amikor a sikításunktól megtelik a levegő a hullámvasúton. Mondjunk ki őrült dolgokat. Lőjünk plüsskutyákat, hogy legyen emlékünk arról a napról. Kacagjunk hatalmasokat, amikor egymásnak ütközünk a dodzsemmel. Vegyünk popcornt és dobáljuk vele egymást. Járjuk végig a szellemkastélyt és tettessük, hogy megijedünk és bújjunk egymáshoz. A tükörteremben kezdjünk őrült csókolózásba egészen addig, amíg egy csoport gyerek be nem szalad. Üljünk fel az óriáskerékre és nézzük onnan a várost miközben elképzeljük, hogy képesek vagyunk repülni. Vegyünk olyan dolgokat, amikre nincs is szükségünk. Osztozzunk a hatalmas nyalókán, amit a színei miatt vettünk meg. Mosolyogjunk minden élőlényre, mosolyogjunk úgy, ahogy tudunk. Üljünk fel a körhintára, öleljük át a lovacskánkat és próbáljunk meg nem elszédülni. Fogócskázzunk a füvön, aztán terüljünk el. Suttogjunk egymás fülébe őrült mondatokat. Csókolózzunk a vidámpark kellős közepén, a fűben fekve. Csak ez az egy napunk van, amikor gyerekek lehetünk.Aztán ki kell lépnünk a vidámpark kapuin és újra elkezdődik az élet. Ott vár kint a való világ. Amikor majd egy szavunk sem lesz igaz, amikor jól hangzó mondatokkal rekesztjük el a Dunát. Ott kint az őrült szavakból hazugság lesz, a mosolyból vicsorgás, az örömből irigység. Ott kint nem élhetünk teljes életet, a kapun túl is játszanunk kell, de nem a szokásos játékokkal, hanem az érzelmekkel, egymással. Bűnössé kell válnunk. Meg kell sebeznünk másokat, hazudni egymásnak, letörölni a saját könnyeinket. Végzetes, visszafordíthatatlan dolgokat kell tennünk, be kell mocskolnunk a szívünket. El kell felejtenünk a vidámparkot, hogy ott milyen az élet. Nem ábrándozhatunk, alkalmazkodnunk kell a förtelmes, zsarnok világhoz. Idő előtt fel kell nőnünk, idő előtt el kell rontanunk magunkat.
De míg itt vagyunk bent, lehetünk akár igazi emberek is. Gyerekek...

empty

azt az ürességet érzem. azt a kínzó, maró érzést, ami nem hagy nyugodni. a magány rágja belül a testem, a szívemet egy burokba zárta és arra kényszerítette, hogy csak vegetáljon. éppen hogy dobogjon.
az élet mindenhogy szívás. de a legnagyobb szívás ha egyedül vagy.
kínzom magam a zenével. segítem a magány felemésztő munkáját. lassan már nem marad belőlem semmi, csak egy test. kezdem elveszteni az abba vetett hitemet, hogy én szeretetre születtem. talán mégsem.
a szív csak dobog, nagyon gyengén.

It's so beautiful...

look at the stars

Álltunk a korlát mögött, és az jutott eszembe, hogy az emberek a tűzijátékot azért találták ki, hogy saját maguk készíthessenek csillagokat. Hogy új csillagokat rajzoljanak az égre, hogy elhitessék magukkal: ők is tudnak csillagokat teremteni. Le akarták nyűgözni egymást, hogy fényt képesek az éjszakába vinni. Biztosan ezért találták ki...a fény miatt.Izzadsz, nem tudsz magaddal mit kezdeni, forgolódsz az ágyban. Teljesen normális éjszakai viselkedés nyáron. Belegondoltál már, hogy milyen ez amikor megspékeled azzal, hogy a testhőd önmagában 39,5 fokos? Kegyetlen érzés, el kell, hogy szomorítsalak. De egy kis betegség ugyebár nem tántorít el semmiféle elhatározástól, hisz mindent ki kell próbálni. Nyáron betegnek lenni...ehhez teljesítmény kell.
Nem lehetsz magányos, nem zárkózhatsz be, nem rejtőzhetsz el. Soha, soha, soha. Nem bújhatsz el a saját kis váradban. Nem teheted ezt meg. Soha ne tedd, kérlek. Kell valaki, akivel Top25-ös listát írhatsz, akivel megnézheted az egyik legszuperebb, legizgalmasabb, legmümübb sorozatot, aki még a matracról is képes leesni, aki annyi paradicsomlevest szed neked, hogy te nem bírod megenni, aki akkora kukás zsákot vesz, hogy belefér háromszor a kuka, akivel palacsintát süthetsz, aki egy Joy-jal legyez a rendelőben, ahol majdnem összeesel, akivel tiszta élvezet a vonatra várni, ami 104 percet késik, aki koncert közben leül német meccset nézni, akivel hajnalig beszélgetsz, aki megerősít abban, hogy amit csinálsz, az jó, akivel nem lehet bánni, akivel órákig tudnál biciklizgetni, aki nagyon nagyon nagyon meg tud lepni szülinapod alkalmából, aki kedvesen mosolyog rád, mikor elveszettnek érzed magad.
Tudod mit kívánok? Hogy neked is legyen egy ilyen valakid. Mert az ilyen valakiket imádni kell és megköszönni az illetékesnek (szólítsd Istennek, vagy szülőnek), hogy létezik.
♥♥♥

kaméleon

el se hinnétek, hogy Karinthy Frigyes Tanár úr kéremének bevezetőjének felolvasása milyen örömmel tölt el. nem azért, mert kötődök a műhöz és régi emlékek törnek utat magamban, nem azért mert a legkedvencebb művemből olvasok fel egy részletet. hanem, maga az olvasás miatt. amiatt az érzés miatt ami elönt, amikor egy-egy prózát, novellát, verset felolvasok. az érzés, amikor beleélhetem magam a műbe. amikor kiabálok, suttogok, kimérten zúdítom ki a szavakat a számból, amikor lemondóan mondom el soraimat, amikor düh fut át rajtam, amikor már annyira mosolygok a mű átadása közben, hogy valósággal belefájdul az arcom. az érzés, hogy képes vagy más bőrébe bújni, hogy képes vagy azokat a gondolatokat tovább adni másoknak, amiket az író belesűrített a művébe. hiányzik, el sem tudom mondani, hogy mennyire hiányzik az az időszak, amikor ezt az érzést majdhogynem naponta átéltem.és elegem van, hogy beskatulyáznak. elegem van abból, hogy mindig az enyém az ünnepélyes, kimért, hűvös szöveg. hahóóó, én is képes vagyok bármire. képes vagyok akárminek az elmondására, talán jobban mint azt gondolnák...