frère

szorongatom a hattyú alakú bögrémet. reggel óta itt van az asztalon. akkor epres tea volt benne, most kongó üresség. messze vagy te bögreajándékozó. jajj, úgy szeretlek! születésem óta ismersz, azt hiszem jó párszor eleged is volt belőlem. de mindig itt voltál nekem. hiányzol, te... akivel megoszthatom a legrejtettebb titkaimat, az örökké nagyobbodó, egyre elérhetetlenebb álmaimat. akivel sokszor veszekedtem és gyanítom, még fogok is. te, akivel nyáron éjszakákat is képesek voltunk átbeszélgetni, bár idén ez sajnos eddig elmaradt. te, aki tanítgattál biciklizni, amikor még megvolt a kis zöld biciklim. te, aki mindig lefogtad a számat, hogy ne vegyek azon levegőt és mindig belefújtál az orromba. hiányzol drága óriás, akire felnézhetek. messze vagy, te örökké pörgő, kreatív kisépítész. te, akiről azt hitték a kórházban, mikor megszületett, hogy fekete lesz a haja, közben meg világosbarna lett belőle.
azt hiszem mind a ketten nagyravágyók vagyunk és hisszük, hogy egy szép napon mindketten nagyvárosban fogunk élni. na, nem Budapestre gondolok. olyan igazi nagyvárosban. az egyik teszt meg is mondta: te Párizsban, én New Yorkban teljesítem be a saját jóslataimat és majd mindketten biztosítunk a másiknak egy külön szobát, hogy ha kedvünk támad, akkor nyugodtan átruccanhassunk a másikhoz pár napra. jó lenne ha itt lennél. emlékszel azokra a nyarakra, amikor még te vigyáztál rám és anya mindig hozott péksütit nekünk, mielőtt elment munkába? a tévé előtt leültünk a földre és ott ettünk. te kiflit, aminek a végei csokisak voltak, én kakaóscsigát.
hiányzol te, aki mindig csak fiatalítja magát. hiányzol, te óriás!