kaméleon

el se hinnétek, hogy Karinthy Frigyes Tanár úr kéremének bevezetőjének felolvasása milyen örömmel tölt el. nem azért, mert kötődök a műhöz és régi emlékek törnek utat magamban, nem azért mert a legkedvencebb művemből olvasok fel egy részletet. hanem, maga az olvasás miatt. amiatt az érzés miatt ami elönt, amikor egy-egy prózát, novellát, verset felolvasok. az érzés, amikor beleélhetem magam a műbe. amikor kiabálok, suttogok, kimérten zúdítom ki a szavakat a számból, amikor lemondóan mondom el soraimat, amikor düh fut át rajtam, amikor már annyira mosolygok a mű átadása közben, hogy valósággal belefájdul az arcom. az érzés, hogy képes vagy más bőrébe bújni, hogy képes vagy azokat a gondolatokat tovább adni másoknak, amiket az író belesűrített a művébe. hiányzik, el sem tudom mondani, hogy mennyire hiányzik az az időszak, amikor ezt az érzést majdhogynem naponta átéltem.és elegem van, hogy beskatulyáznak. elegem van abból, hogy mindig az enyém az ünnepélyes, kimért, hűvös szöveg. hahóóó, én is képes vagyok bármire. képes vagyok akárminek az elmondására, talán jobban mint azt gondolnák...