cry baby

sosem lazított el ennyire a sírás. a könnyek újranedvesítették félig száraz hajamat. úgy éreztem belesüppedek az ágyba, átölel és nem enged el. jól esett csak feküdni és a legszörnyűbb dolgokra gondolni. anya az előbb jött be a szobába...
-van net?
-van.
-levi nem írt?
-nem.
-mit csinálsz?
-fekszem.
-miért?
-csak.ennyire jó csak most a kedvem. ennyire szeretek csupán élni jelen pillanatban. 20 perccel ezelőtt ököllel vertem az ágyat, most már mintha elzsibbadt volna az egész testem. azt hittem értékes vagyok. hogy vagyok annyira értékes, hogy bármit el lehessen nekem mondani. úgy látszik semennyire sem vagyok az. ki vagyok én, hogy bárkinek segíthessek? miért is szeretne engem bárki annyira, hogy megpróbáljon beengedni a saját kis világába? miért is remélem azt, hogy másnak is annyit számítok, amennyit nekem számítanak mások?
ráz a hideg a félelemtől, hogy talán nem vagyok elég jó. nem vagyok méltó a barát címszóra.