hotel room

egy hotelszobában akarok ülni. egy hotelszobában, ahol jegesteát kortyolgatnék és élvezném ahogy a vízcseppek lefutnak a pohár tetejéről, hogy a poháralátéten mondjanak búcsút ennek a világnak. az erkélyajtóhoz lépnék és bámulnám a fényeket, amik odakint pásztázzák a várost. örülnék annak, hogy a vékony pólótól, ami fedi a testem is melegem van. csak nézném a várost és arra gondolnék, hogy milyen furcsa ez az egész. hogy itt vagyunk több millióan a Földön és mindenkinek megvan a saját kis élete. beleborzongnék abba, hogy talán a Föld másik pontján él egy másik emberi lény, aki a kiköpött másom. alig bírnám felfogni, hogy milyen nagy a világ. és kíváncsi lennék. nagyon kíváncsi, hogy milyen lehet másnak lenni. hogy milyen lehet más bőrébe bújni, milyen lehet más élete. ellépnék az ablaktól és bemennék a fürdőszobába, aztán a szaunába. és bár nem esne jól a meleg, mégis ott ülnék hosszú percekig, mert a szauna jó. aztán kijönnék és lefeküdnék az ágyra, az ingyen fehér köntös mellé csak úgy, meztelenül, várva, hogy lehűljön a testem.és akkor eszembe jutna, hogy mennyire jó, hogy én én vagyok és nem pedig más. az agyamba tódulna millió emlék, egymást lökdösnék a fejemben. bokaszalagszakadás, 4-5 évesen a délutáni alvások anyával, a veszekedések, szánkós borulás apával, karácsonyok mamáéknál, félelem a pocoktól, fánkevés, hatalmas vetett ágyak a falusi házban, felvételik, rengeteg kocsiban eltöltött óra, kisbabaként rosszullét a banántól, papuccsal alvás. és örülnék, hogy mindez megtörtént. örülnék ezeknek az emlékeknek. mert ezek az emlékek segítettek azzá lenni, aki vagyok. kíváncsi lennék még, hogy milyenek más emlékei, milyen másnak lenni, de már nem vágynék tiszta szívemből arra, hogy más legyek. mert tudnám, hogy nekem ez a dolgom, nekem ennek kell lennem.
de ehhez el kell mennem egy hotelszobába. egy hotelszobába csodálatos kilátással, hatalmas erkélyajtóval, szaunával, jegesteával, pihepuha fehér köntössel. és a szobaszámom a 726 lenne.