dear may

van az a bizonyos dosszié, ami jó erősen körbe van tekerve ragasztószalaggal. nem tudom, hogy mitől ilyen erős a vihar, ami néha kitör a lelkemben, de a szél néha hajlamos feltépni a ragasztószalagot és átlapozni a dossziét. és felkavarni mindent. és aztán csak üresség marad. néha érzem, hogy megdobban a szívem és általában megrémülök, hogy miért teszi ezt, mikor nincs szükségem a dosszié tartalmára.el kéne égetni, mert már elegem van belőle.
egész nap a Fairytale jár a fejemben, nem tudom miért. furcsa ez az egész. amikor ott vagyok a suliban mindig úgy érzem, hogy teljesen ott vagyok. de mikor hazajövök, olyan mintha egy köd burkolná az egész napomat és nem emlékszek szinte semmire. maximum a Fairytale dallamára, ami minden percben elkísér.

"Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették ami
szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek
bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan
mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja
neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel,
egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak
neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret
téged,ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret
téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani
egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok:
tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki.
Az esetek többségében te vagy,akinek meg
kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít,
hány szilánkra tört a szíved:
a világ nem áll meg, hogy megvárja,
míg összeragasztod."

összetört volna? nem vagyok benne biztos.
ének órai suttogások..."-nem baj, hogy fogom a kezed?
-nem, dehogyis"
mennyivel könnyebb lenne vakon fejest ugrani valamibe, amit anno elutasítottam magamtól. könnyebb lenne, de nem akarok átgázolni senkin sem...

drága május!
köszönök mindent.köszönöm az esőt, a kevés napfényt, a félelmet, a csókokat. hozzád méltóan szépen elbúcsúztál: esővel. idén komor voltál, nem baj, leszel te még vidámabb is. ugye nem utánoztad a hangulatváltozásaimat? ugye nem azért voltál szomorú mert én is? nem venném a szívemre, hogy miattam tapicskoltunk a sárban...