Friday, June 25

függő

a marijuana okozza a legnagyobb lelki függőséget. a barátok ugyanezt teszik velem. a hangulatom teljes mértékben függ attól, hogy vannak-e vagy nincsenek. hogy a közelemben vannak-e vagy nagyon messze. szükségem van barátokra, társaságra a hét minden napján ahhoz, hogy ne essek bele abba a nagyon mély gödörbe, amit a szomorúság gödrének neveztem el. szükségem van rájuk, jobban mint hinnék. gyengébb vagyok annál, mint hinnék...
kivettem egy törlőkendőt a csomagból csak azért, hogy széttéphessem. nem esett jól, mert tudtam, hogy ez annak a jele, hogy semmi sincs jól. nagyjából egy éve nem volt virágos a körmöm. most virágok tündökölnek rajta, és máris elkezdtek lekopni. ennyit a kísérletről, hogy megpróbálom magamat vidámabbá tenni a körmeim által.
erőt ad, ha egyenes a hajam. most egyenes és mégis úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. délben keltem stílusosan. délben, mert ki kellett pihennem az álmot, ami 8 körül felébresztett. a rémálmot. és utána délig álmodnom kellett egy olyat, ami megnyugtatott és vidámnak láttam magam benne. délben miután felkeltem, ennem kellett két pogácsát, aztán vissza kellett feküdnöm aludni. vissza a tudatlanság állapotába. ez az én napirendem erre a pár hónapra? menni akarok, menni menni...Berni, mikor leszek már nálatok?
tetszett a rémálom utáni álom amúgy. megszépítettem, felturbóztam a valóságot. tetszett a szerelem, ami körülöttünk járkált. tetszett minden. főleg a berentzen alma...

0 comments:

Post a Comment