kékek a falak

csak bámultam a kék falat és próbáltam enyhíteni a fájdalmat, megfojtani a kétségbeesés fülsiketítően ordító torkát. próbáltam visszanyerni a lelki békémet, próbáltam fertőtleníteni a lelkemet egy kis dúdolással.
help, i'm alive...♫
olyan ez, mint valami lappangó betegség, ami időről időre előjön, fáj egy kicsit, aztán látszólag eltűnik, de igazából mindig is ott van. csak az a különbség, hogy a lappangó betegséget nem tudod irányítani, ezt az érzést pedig többé kevésbé igen. el tudod nyomni, hogy ne fájjon annyira a nap minden percében. a barátok kacagásával, az együtt töltött szép percekkel el tudod űzni a félelmet. de időről időre újra visszatér. és csak azt veszed észre, hogy a sós cseppek marják az arcodat, mintha sósavból lennének.
rájöttem, hogy az élet mindenhogy szívás. ha gazdag vagy, ha szegény, ha fiatal, ha öreg, ha nyár van, ha tél van, ha józan vagy, ha részeg, ha nő vagy, ha férfi. mindig másra vágyunk, soha nem jó az, amink éppen van.
nyáron hidegre, esőre, hóra vágyunk, télen pedig napsütésre, langyos szellőre. furcsák vagyunk mi emberek. kapzsik és mindent irányítani akaróak.