vidámpark

Ragadjon a kezünk a vattacukortól! Kapjon bele a szél a hajunkba, amikor a sikításunktól megtelik a levegő a hullámvasúton. Mondjunk ki őrült dolgokat. Lőjünk plüsskutyákat, hogy legyen emlékünk arról a napról. Kacagjunk hatalmasokat, amikor egymásnak ütközünk a dodzsemmel. Vegyünk popcornt és dobáljuk vele egymást. Járjuk végig a szellemkastélyt és tettessük, hogy megijedünk és bújjunk egymáshoz. A tükörteremben kezdjünk őrült csókolózásba egészen addig, amíg egy csoport gyerek be nem szalad. Üljünk fel az óriáskerékre és nézzük onnan a várost miközben elképzeljük, hogy képesek vagyunk repülni. Vegyünk olyan dolgokat, amikre nincs is szükségünk. Osztozzunk a hatalmas nyalókán, amit a színei miatt vettünk meg. Mosolyogjunk minden élőlényre, mosolyogjunk úgy, ahogy tudunk. Üljünk fel a körhintára, öleljük át a lovacskánkat és próbáljunk meg nem elszédülni. Fogócskázzunk a füvön, aztán terüljünk el. Suttogjunk egymás fülébe őrült mondatokat. Csókolózzunk a vidámpark kellős közepén, a fűben fekve. Csak ez az egy napunk van, amikor gyerekek lehetünk.Aztán ki kell lépnünk a vidámpark kapuin és újra elkezdődik az élet. Ott vár kint a való világ. Amikor majd egy szavunk sem lesz igaz, amikor jól hangzó mondatokkal rekesztjük el a Dunát. Ott kint az őrült szavakból hazugság lesz, a mosolyból vicsorgás, az örömből irigység. Ott kint nem élhetünk teljes életet, a kapun túl is játszanunk kell, de nem a szokásos játékokkal, hanem az érzelmekkel, egymással. Bűnössé kell válnunk. Meg kell sebeznünk másokat, hazudni egymásnak, letörölni a saját könnyeinket. Végzetes, visszafordíthatatlan dolgokat kell tennünk, be kell mocskolnunk a szívünket. El kell felejtenünk a vidámparkot, hogy ott milyen az élet. Nem ábrándozhatunk, alkalmazkodnunk kell a förtelmes, zsarnok világhoz. Idő előtt fel kell nőnünk, idő előtt el kell rontanunk magunkat.
De míg itt vagyunk bent, lehetünk akár igazi emberek is. Gyerekek...