*fényév távolság...

Érzem valami nincs rendjén.Fényévnyire járok mindenkitől.Távol a mostani, a régi barátoktól, távol a szerelemtől, távol önmagamtól. Elvesztem. Utakat járok, utakat keresek és nem találok semmit. Mintha megszakadt volna bennem valami. Nem érzem, hogy az lennék, aki voltam. Naphosszat csak sírnék és nézném a plafont. Azt hiszem végleg elvesztem egy kietlen sivatagban. Nem tudom már mi a fontos és mi nem. És gyűlölöm magam. Emlékeztek Mr. Vérpistikére? Ugyanaz vagyok. Játszok. Ugyanazt csinálom most mással, mint Ő anno velem. Ugyanazt. És hogyhogy erre csak most kellett rájönnöm? Gyűlölöm magam. Mintha valami ördögi átváltozás ment volna végbe bennem és azzá váltam volna, akivé legkevésbé sem akartam.
Tudom, életünknek ez a korszaka erről szól. Az útkeresésről...De én nem akarok utakat keresni. Túl sokáig tart míg eldöntöm, hogy melyik utat válasszam, és ezzel bántok másokat. Hát ne haragudj rám. De érzem, összeomlok, minden olyan tragikusan nehéz. Nem találom magamat és ez a legnagyobb baj. Hogy nincs már Netti...