icipici nettilány

Egyszer volt, hol nem volt...
Volt egyszer egy kislány, akinek pufi arcán gödröcskék jelentek meg ha mosolygott,főleg a bal orcáján.Mindig is félénk volt és bátortalan. Sírni kezdett, ha biciklizni tanították, nem mászott fára, félt felmászni a mászókára. Oviban -bár barátnői nem nyomták el túlságosan- sokszor hagyta, hogy elvegyék tőle az éppen aktuális kedvenc babát. Sosem volt pisilős babája, boltos készlete, méregdrága mesekönyve; csak néhány barbie-ja és a testvére régi-régi meséskönyvei, na és persze a sok-sok plüssfigura.Ahogy kezdett felcseperedni, nem ment keresztül nagy változásokon. Barátai társaságában megnyílt, velük nem volt visszahúzódó,sőt: ugyancsak makacs volt. Azonban mégsem tűnt ki a tömegből, a fiúk észre sem vették. Talán bátortalansága, talán nem igazán különlges külseje miatt volt kicsit láthatatlan mindenki számára.De akkor is ott volt benne a lehetőség.Felsőbb évesként kezdett egyre talpraesettebb lenni, tudatosan tanult óráról órára, még akkor is, ha emiatt olykor kinevették. Nem háborgott olyan feltűnően és olyan sokszor a tanárok ellen, legbelül érezte: igazuk van. Nyolcadikra a külseje is megváltozott.Hogy jó vagy rossz irányba, azt sosem tudtam reálisan megítélni, még most sem. Sok változáson keresztülment, mind külsőleg, mind belsőleg. Az évek során megfogalmazódott benne egy gondolat, egy cél lebegett a szeme előtt. Nem mondhatni, hogy igazán nagy erőfeszítéseket tett a cél elérése érdekében, így hát nem meglepő, hogy vágyai egy szép napon összetörtek. Új célt kellett keresnie magának. Azóta sem talált. Mostanában még több változáson ment keresztül, többet törődött külsejével is. Haját hol kivasalta, hol hullámosította, körmeit mindig kifestette, szemeit mindig kihangsúlyozta, hisz gyönyörű zöld szemeit tekintette legszebb testrészének. Megtapasztalta az első nagy szerelmet...majd annak elvesztését.Elvesztett sok barátot, de talált újakat. Nem jobbakat, csak újabbakat.Kicsit kirepült a családi fészekből, de naponta visszajárt.Kicsit elvesztette önmagát, de folyamatosan keresi azt. Megtapasztalta, hogy milyen az, ha valakihez nagyon erősen kötődik és nem akarja elveszíteni. Mostanában talán úgy tűnik, nem is olyan egyszerű megtartani. Át- és túlélt már sok mindent és mindig mindig csak erősödött. Sosem volt olyan, mint a többiek.Kicsit mindig is komolyabb volt és az álmaiban élt. A világban, ahol mindent ő alakított és sohasem csalódott. És most itt ül, írja ezeket a sorokat és nem tudja, mit reméljen a holnaptól.Csak egy kis napsütést...ennyi az egész.
Alice csodaországban...