Bonjour ismét drága padló...!

Ülök a buszon, zenét hallgatok. Leszállok a buszról. Farmer,sárga szivecskés felső, kezemben farmerkabát. Indulás előtt 20percem volt, hogy elkészüljek: hajam összevissza. A buszmegállóban egy fiú. Három puszi, induljunk el. Útközben...
-Megyünk valahova? Mert akkor veszek ki pénzt.-Hát...szerintem nem.
-Mindegy, azért veszek ki.
Teszünk pár kört, majd leülünk a Főtéren egy padra. Sokáig beszélgetünk, egészen addig, amíg rá nem nézek az órámra: nekem mennem kell. Jó, menjünk, mert ő is megy valahova még ezután. Nem emlékszem, hogy elkísért-e a buszmegállóba, csak arra emlékszek, hogy már rajtam volt a kabát...
Billy Talent:Fallen Leaves...erről jutott eszembe ez a vasárnap délután. Furcsa visszagondolni erre.Érdekes visszagondolni arra is, hogy hogy ismerkedtünk meg. Szexuálpszichológus...:D De régen volt,azóta mennyi minden történt...

Néhány emlék jólesően simogatja szívemet, néhány pedig mélyen beleváj körmeivel még dobogó, összetört szívembe. Nem is tudom már, hogy ki törte össze. Talán éppen én. Ezzel a szerencsétlen végtelenül álmodozó fejemmel. Azzal a végtelen naivsággal ami bennem lakozik és nem tudom magamban elpusztítani.
*előttem a kakaós bögre,az órarendem,körömlakkok,rúzsok,angol könyv és egy dvd...RENT. Csak éppen a saját tükörképemet nem látom az üvegasztal tükörsima felületén. Hol vagy te naiv lélek? Elbújtál? Megértelek...Rossz most neked, menekülni akarsz...Kérlek, ne hagyjátok hogy elfussak, hogy itt hagyjak mindent. Láncoljatok le, mert valójában nem akarok elmenni...csak félek, és nem akarok már szenvedni.