Thursday, June 23

Könyvláz

Ma megkerestem a könyvlisát. Azt a füzetet, amibe régen beleírtam, hogy milyen könyveket olvastam el, sőt még az oldalszámukat is odaírtam, hogy tudjam nagyjából hány oldalt olvastam el egész életemben. Tudom, kicsit gyerekes dolog, de így fellapozva a füzetet emlékek kacsintottak rám. Iszonyatosan furcsa volt, hogy régebben miket és mennyit olvastam. Eszembe jutott nagyjából minden tini könyvsorozat, némelyiknek még a borítója is. Eszembe jutott, hogy néha a maximális keretet kihasználva (ami az itteni könyvtárban 10 könyvet jelent) tértem haza a könyvtárból, s alig másfél vagy esetenként két hét alatt végeztem is velük. Ez általában nyáron volt. És akkor rájöttem, hogy most milyen sekélyes vagyok. Felirosgattam, amiket ebben az évben olvastam. És rájöttem, hogy éppen csak hogy össze tudtam szedni 5 könyvcímet... a kötelezőkkel együtt. Szóval elhatároztam (bár már elég régen, tekintve, hogy mennyi könyvet hoztam ki nyárra a sulikönyvtárból, és hogy tegnap vettem 4 könyvet a Libriből) hogy ezen változtatni fogok. Még akkor is, ha kicsit eltűnök néha egy-egy könyv kedvéért. De én ezt az állapotot nem bírom.
Ja és még néhány szó a Libriről. Csakúgy mint az Alexandra... hát ez is egy fellegvár. Bárhova néztem, mindenütt könyvek. Az illatuk pedig varázslatos. Annyira beletemetkeztem a kinézett könyvek keresésébe, hogy észre sem vettem Berni anyukáját és apukáját, akik elvileg szintén ott voltak és nézelődtek és kávéztak. Bár Berniék sem vették észre, szóval... :) Ja és még valami. Mióta van egy könyvesboltban kávézó? Mert nem azért, mert tök jó ötlet. Csak na, meglepődtünk. :)

0 comments:

Post a Comment