Thursday, August 25

Sors vs. szabad akarat

Azt hiszem, szeretnék nem hinni a Sorsban. Talán most azt hiszem, hogy hiszek benne, aztán kiderül, hogy mégsem. Sok dolog nagyon gyorsan változik. Szeretnék hinni abban, hogy én irányítom az életem, és hogy csak egyetlen dolog van, amit nem tudok a kezemben tartani: a Halál. Szóval ha olyan pillanatomban kapsz el, amikor épp nem hiszek a Sorsban, akkor is be kell vallanom, hogy bizonyos mértékig determinálva vagyunk, hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor jön el a vég.
Van, hogy úgy érzem, mintha marionettbábuk lennénk, és csak rángatnák a zsinórjainkat a felsőbb hatalmak. Nem tudom megmagyarázni, hisz még nem definiáltam magamnak, hogy kik is azok a felsőbb hatalmak. Talán űrlények, akik reality show-nak teremtették a Földet, talán Isten, vagy talán mi mind egy óriási állat egy-egy sejtjei vagyunk és nem is sejtjük (hogy micsoda szóvicc pattant ki belőlem öntudatlanul is...) és a halottak az elhalt sejtek, akiket nem lehet megmenteni. Sokféle nézőpont létezik, én még egyiket sem érzem a magaménak. Ha épp hiszek a Sorsban (vagy vannak akik ezt Istennek nevezik, pedig számomra a Sors és Isten teljesen különbözőek, magam sem tudom, hogy miért, talán azért, mert szeretnék mindkettőben egyszerre hinni), akkor az olyankor van, amikor csak úgy sodródom az árral, és várom, hogy mi fog ebből az egészből kisülni.
Talán a Sorsot csak felelősséghárítás gyanánt találtuk ki. Azért, hogy nyugodtan hagyatkozhassunk arra, hogy "A Sors akarta így" amikor épp hibát követtünk el, vagy nem volt erőnk küzdeni valamiért. Ez lehet egyfajta kibúvó, hogy ne kérhessük magunkat számon a félresikerült dolgot miatt. Vagy hogy ne szálljunk el magunktól, amikor valami nagyot alkotunk, vagy valamit sikerül összehoznunk. Bár mi emberek, miért ne szeretnénk dicsekedni? Úgyhogy az utóbbi gondolatom kicsit logikátlan lenne.
Szerintem az a fontos, hogy mindenképp higgy valamiben. A Sorsban, Istenben, a szerencsében, a véletlenekben, a mágiában, a tudományokban. Mindegy miben, csak higgy. És ha rátaláltál arra, amiben hinni tudsz, akkor ne kérdőjelezd meg azt. Mert a hit alappillére a BIZALOM.

0 comments:

Post a Comment