naplófoszlány

Belekapaszkodom a világba, kibogozom a gyomorgörcsömet és egy ásítást követően nekiiramodok. Az utca alszik, hallom a feltámadó, majd elhaló lépteim zaját. Célszerű lenne sikoltanom, de hangom visszacsúszik a torkomon és összegubancolódik. Sikertelenül nézek körbe, homályos mosolygásoktól telített a hajnalodó utca. Befordulok a sarkon és felismerem a vér szagát, mely a kezeimről sugárzik. Megnyalom cseresznyepiros ujjaimat, s a nyelvemen érzem a bűnös poshadt ízt. Ha akarnék, elkezdhetnék futni, de félek hogy eltévedek az egyenes utcán. Érzem, hogy valami megindul bennem, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. Aztán robbanásszerűen ömlik ki a számon a hullazöld neon fénycsóva. Betemet a rettegés, fátyolfelhők jelennek meg a szemem előtt, körhintagyorsasággal megindul körülöttem az élet. Őrülten zuhanok a járdára. Hirtelen megint besötétedik, s eltűnik minden foszforeszkálóan közeli csillag. A négy késszúrás vörösen izzik a hasamon...