*porszemek

Ne me quitte pas
Il faut oublier
Tout peut s'oublier
Qui s'enfuit déjà
Oublier le temps
Des malentendus
Et le temps perdu...

Apró porszemek keringnek a levegőben. Néha összeérnek, néha eltávolodnak, szövetséget kötnek, megfogják egymás kezét, erőszakkal ellökik a másikat. Igen, ezek mi vagyunk...Harcos kis porszemek, akik keresik helyüket. Aprók, sebezhetőek...

"-Jó, akkor mondd el, hogy mire vágysz!-egy határozott mozdulattal benyomtam az üvegbe a dugót. Hozhattunk volna dugóhúzót, de így egyszerűbb volt, csakúgy mint sokminden más is. Az élet sok részletét leegyszerűsítettük mi ketten. Nem bírtuk már a bonyodalmakat, a kusza szálakat. Egyszerűen úgy akartunk élni, ahogy senki más: szabadon, nem törődve másokkal, szabad utat engedve a gondolatainknak.
-Hogy mire? Egy hatalmas kehely eper és vaníliafagyi kombinációra tele sok sok eperdarabbal, tetején csokiöntettel és tejszínhabbal. Ja és igazán jól esne egy szál cigi is. - Jess úgy nézett rám, mint aki szentül elhiszi, hogy én ezzel a szöveggel megelégedem, most hogy végre itt vagyunk. Hetek óta azt terveztük, hogy kijövünk ide, a tó partjára egy üveg borral és a gondolatainkkal.
- Ugyan már! Mondd bátran, hogy mit vagy kit szeretnél most. Ígérem, hogy bármit mondasz én diplomatikusan, tapintatosan mondom majd meg a véleményemet.
- Érteni akarok mindent. Válaszokat kapni a Miértekre. Választ mindenre. Tudom, hogy nem bonyolítjuk az életet, éppen ezért akarok tisztán látni. Érted Liz? De Ő összekuszál mindent. Elegem van a kis játékaiból, meguntam. Ezazz...sikerült kitörnöm mint egy vulkán.-idegesen lesütötte a szemét, mintha szégyellné, hogy beengedte az életébe a mindent összekuszáló démont.
- És? Ez az Igazságok és Érzelmek éjszakája. Tessék, gyújtsunk rá. - felé nyújtottam a cigisdobozt és ő megkönnyebbült sóhajjal a mellkasában elvett belőle egy szálat. Szegénykém...minden olyan zavaros körülötte. Helyre kell tenni a dolgokat, mert ez így nem lesz jó. Ellenkezik az elveinkkel ez a túlzott bonyodalom.
- Nézd, ki jön ott!-jobb kezével, amiben a cigit tartotta előre mutatott az apró kövekkel kirakott utacska felé. Hamarosan én is megláttam a felénk igyekvő Christ. Most is, mint mindig mikor meglátott minket, óriási mosolyra húzódott a szája. Ezt imádtuk benne. Mindig mosolygott és mindent olyan egyszerűen látott. Mindenre tudta a megoldást. Azon filóztam, vajon mit javasolna, mivel oszlassuk el a bonyodalmak felhőjét Jess feje fölül.
- Tudod mit? Csináljunk valami őrültséget.Mondjuk mielőtt Chris ideér fussunk el és ugorjunk bele a tóba.Alig egy méter a parton.Benne vagy?
-Hé csajok, mindent hallok. Nem vagyok olyan messze, hogy ne halljam, hogy menekülni akartok előlem. - Chris hirtelen futásnak eredt, hogy siettessen minket. Látszott a szemén: benne van a mókában, bár még nem értette, hogy kit szabadítunk meg ezzel a kis fürdéssel az összevisszaságtól.
-Gyorsan dönts Jess!-sürgettem, mert Chris vészesen közel került hozzánk.-Benne vagy?
Sötétkék szemét elöntötték a könnyek. Szinte hallottam, ahogy kattogtak a fogaskerekei. Hirtelen kicsordult egy könnycsepp a szeméből. Mintha ez lett volna a sípszó, Jess máris futásnak eredt egyenesen a tó felé. És én követtem. Hamarosan Chris is beért minket. Percek múlva csuromvizesen, leázott szemfestékkel az arcunkon, tiszta, bonyodalmaktól mentes szívvel ültünk a parton.
-Liz, hol a bor?"