a múlt, a jelen és a jövő

TEGNAP éjszaka eszeveszett csatornaváltogatások közepette ráakadtam a Dunán egy dokumentumfilmre, ami egy teheráni nőről szólt. Két férje volt, de egyikkel sem volt szerencséje. Mindkettőt lecsukták, mert heroinfüggők voltak. Az elsőtől született egy gyereke. Egyedül nevelte a gyereket, csak az anyja volt neki támasznak, aki vak volt. Nem láttam a film elejét, majdnem a végén kapcsolódtam be. És ledöbbentem, hogy ez a 29 éves nő az élet terhei miatt úgy néz ki - és úgy is érzi magát - mintha minimum 45-50 éves lenne. Furcsa volt azt látni, hogy mennyire más az ottani kultúra. Mennyire másak az utcák, a hivatalok, az autók. Döbbenetes volt, hogy egy család csak azért nem adta ki az egyébként rendes, dolgozó nőnek, aki abban az évben érettségizett volna le és utána főiskolára akart menni a lakásukat, mert annak nem volt férje. És féltek attól, hogy férfiakat fog majd felvinni a lakásba. Nem számított, hogy mennyire kellett a nőnek a lakás. Csak az előítéletek. A bizalmatlanság. Egy dolgot viszont megfigyeltem a sok különbség mellett az itthoni és az ottani világ között. Ez a nő is pontosan ugyanúgy sírt és pontosan ugyanúgy törölte le a könnyeit, mint mi...

MA minimum öt percig álltam az ablaknál és néztem ki az udvarra. Aztán bevillant a fejembe a mai dátum: 2011. 07. 06. Vagyis nyár van. De nekem mégsem tűnt úgy, hogy az lenne. Teljesen úgy éreztem magam kitekintve az ablakon, mintha szeptember lenne. Csak sokkal több virággal. Esett az eső, a szél is fújt egy kicsit. Lassan már nem azok lesznek az elsődleges okai a külföldi nyaralásoknak, hogy világot akarunk látni, ki akarunk próbálni új dolgokat, kicsit ki szeretnénk szakadni a mindennapos környezetünkből, stb... Hanem az, hogy élvezzük egy picit az IGAZI nyarat.

HOLNAP. Erről fogalmam sincs. Nincs holnapom, ameddig a mát be nem fejeztem. Ha a mával végeztem, akkor jöhet a holnap. Ami akkor ugyanolyan ma lesz, mint a mostani. Csak akkor a mostanira tegnapként fogok gondolni...