1. nap - Mutasd be magad.

Első és legfontosabb: ha valaki azt mondja, hogy önbizalom hiányos vagyok, nem sértődöm meg. Tudok róla, és sajnos még nem sikerült orvosolnom a helyzetet. Büszke vagyok arra, hogy szeretek olvasni, hogy szeretek írni, hogy nem szemétdombra való, mosógépzajra hasonlatos zenét hallgatok. Nem tartom magam ostobának, de túlzottan okosnak sem. Sőt, néha kifejezetten buta vagyok. Sok dolog érdekel, de nincs hozzájuk elég energiám. Hajlamos vagyok tehát a lustaságra, képes lennék átaludni egy egész napot is akár. Szeretem a szépet, a jót. Naiv vagyok. Mindenkiről a legjobbat feltételezem, aztán gyakran csalódok. Utálom, amikor néhány szavas tőmondatokban fogalmazok, de ha túlkomplikálom a mondanivalómat, attól is a falra mászok. Értitek? Saját magamtól.
Rettegek a jövőtől, a haláltól, a céltalanságtól. Nem vagyok türelmes. Imádok pörögni és mindenféle dolgokat szervezni, segíteni másoknak amennyire csak tudok. Gyakran mosolygok ok nélkül. Két okból. Az egyik, hogy másoknak azt mutassam, minden rendben. A másik, hogy egy kis fényt vigyek a szürke hétköznapokba. (Persze lehet, hogy senki sem kíváncsi a mosolyomra, de ki ne szeretne inkább egy mosolygós arccal szembetalálkozni, mintsem egy szomorúval?)
Lehetetlen mindent elmondani magamról. És egyébként is, szerintem a környezetem, a barátaim, a családom jobban le tudja írni, hogy milyen vagyok. Hogy én milyennek látom magam, azt nehéz elmondani, mert gyakran szeretnék láthatatlan lenni, nem venni észre magam. Igen, ördögi kör ez az önbizalomhiány...