I wanna wake up...maybe

Sokszor és sok dolog bizonytalaníthat el minket. Velem egy interjú tette ezt meg, amikor is az egyik kedvenc színészem gondolatait hallgatva végig az zakatolt a fejemben, hogy "Basszus, esélyem sincs..." Egyszerűen jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy olyan agyam, és olyan szívem lenne, ami mindahhoz szükséges, amivé szeretnék válni. Fogalmam sincs, hogy van-e bennem akkora kreativitás, akkora kitartás, akkora erő, ami ehhez az egészhez szükséges. Képes vagyok reggel 9-től hajnali 2-ig egyfolytában talpon lenni és dolgozni, majd pár óra múlva újrakezdeni az egészet? De az erő, az még a kisebbik talány. A legfontosabb kérdés, hogy tudok-e olyan aggyal gondolkozni, amilyennel szükséges. Tudok-e ötletelni olyan módon, ami az tetszene mindenkinek? Tudok-e alternatív megoldásokat keresni, képes vagyok-e arra, hogy zokszó nélkül hagyjam amint dirigálnak nekem, és megcsináljak mindent amit tőlem kérnek? Egyáltalán képes vagyok-e arra, hogy megcsináljam, amit tőlem kérnek? Ezek mind olyan kérdések, amiket anélkül nem tudok megválaszolni, hogy ne vágnék bele a dologba. Minden élesben dől el, és hogy bele merek-e vágni, az hamarosan kiderül. Elvégre kicsiben csinálni, amatőr szinten játszani nem olyan, mint a "valóságban". És hát honnan tudjam, hogy ahhoz van-e tehetségem? Honnan tudjam, hogy mindez nemcsak egy kislányos álom, ami örökké csak álom marad? Hogy tudnék ebből felébredni?