I'm such a mess now.

Amikor halálra unod magad egy két jó barátnő által is nagyon jónak titulált könyvön, és amikor fél óráig csak fekszel az ágyban a semmibe meredve, akkor egészen biztosan rájössz, hogy itt valami baj van. Amikor egy sorozat jobb hatással van rád, mint egy könyv, vagy amikor sokkal jobban szereted az elalvás előtti álmodozásokat, mint az ébrenléteket, akkor arra jössz rá, hogy a baj nagyobb, mint azt korábban gondoltad volna. És amikor fogalmad sincs, hogy mit lehetne mindez ellen tenni, akkor elveszted minden maradék életkedvedet. Feltéve ha volt még egyáltalán ilyen.
Azon gondolkozom, hogy ha ilyen baromi unalmas és keserves volt a nyár első napja, amikor nem kellett sehova mennem, akkor milyen lesz az összes többi? Furcsa, hogy ezt mondom, de most csak abban reménykedek, hogy mehetek dolgozni. Ellenkező esetben, szerintem mély és fájdalmas depresszióba fogok zuhanni, ami majd nagyban meghatározza elkövetkező évemet, az érettségi évét. De erre inkább nem gondolnék, ha lehet.

"-Hogy bele voltál zúgva, te jóég!
 -Én? Ugyan kérlek! Dehogyis!
 -Ó dehogynem. Úgy rohantál utána, mint egy kiskutya."
Óóó egek, valóban. Csak később jön rá az ember, hogy akkor és ott, abban a bizonyos szituációban milyen idiótán  viselkedett. Félreértés ne essék, én nem a tegnapi beszélgetés során jöttem rá, hogy régen mekkora marha voltam. Csak tegnap gondoltam igazán komolyan azt, hogy bárcsak ne történt volna semmi sem azzal a bizonyos illetővel. Érthetetlen, hogy hogy lehet ekkora undort érezni valaki iránt...

És nem számít, hogy ez elvileg egy nem túl jó válasz, de én akkor is ilyen helyzetekre vágyom:
(R): I'm such a mess. Why do you even like me?
(B): I guess cause you're almost as messed up as I am.