minden csak illúzió

Gyűlölöm a médiát, ami elénk tárja a valószerűtlenül szép emberek valószínűtlenül csodálatos kis világát. Utálom, hogy konvenciók után futkosva, a tökéletes méretekre való vágyakozásban kell nekünk, naiv kívülállóknak leélnünk az életünk. Elegem van az álmaimból, abból hogy képtelen vagyok velük szakítani, pedig kellene. Elegem van abból, hogy sok évvel ezelőtt elültették a bogarat a fülembe, miszerint "Igen, van benned valami." és bumm, azóta tényleg azt hiszem, hogy van bennem egy szikrányi tehetség, amit majd megmutathatok. Gyűlölöm magam, amiért nem bírok két lábbal a földön állni, és valami értelmes célt kitűzni magam elé. Utálom, hogy megrögzötten VALAKIvé akarok válni, hogy fennmaradjon a nevem az utókornak. Elegem van abból, hogy nem tudok egyedül lenni, mert mindig különböző álomképek vetülnek a szemem elé és nem hagynak nyugodni. Ki nem állhatom, amikor biztatnak, csak azért mert a barátaim; sokkal jobb lenne ha megmondanák a tényeket és kizökkentenének álomvilágomból.
Az igazat akarom. Azt akarom, hogy merjek egyedül lenni. Nem akarok törtető gondolatokat a fejembe, amik egymással fogócskázva héja násztáncot járnak és folyton egymásba marnak. Tudjátok mit? Fel akarok nőni!