gyakran megesik

szinte senkinek sem mondom. kevesen tudják, mert azt akarom, hogy mindenki azt higgye, hogy milyen erős kőszikla vagyok. hogy engem semmi sem zúzhatsz szét. történjen bármi, én sosem sírok, mindig erős vagyok, soha nem adom fel.
nálam gyengébb, szánalmasabb embert még nem láttam. akárhányszor nézem őket, ahogy énekelnek, hirtelen elszorul a torkom és megindulnak a könnycseppek. próbálok mindent elnyomni magamban, de amikor azt látom, hogy egy csapat, egy jól összeszokott társaság azt csinálja együtt, amit szeret... akkor végem. érzem, hogy ebből a pöcegödörből én soha nem tudok majd kimászni.
hamar elmúlik a zokogás. de mindig hatalmas űrt hagy maga után.