des reves...

gombóccal a torkomban énekeltem az Elisabeth-et...és nem azért mert megható volt a dal...egyszerűen nem tudom elengedni. becsuktam a szemem és emlékeztem. a reflektorfényre, a lehetőségekre, mindenre ami a színpadhoz kötött. és rájöttem hogy még mindig vérzik a szívem. nem hagyom hogy a seb begyógyuljon, újra és újra feltépem,illik rám ez a sor: "sebedet mindig elvakartad".
ezer éve nem énekeltem Elisabeth-et, mégis minden szavát tudtam. belém vésődtek anno a szövegek. és most újra kikívánkoztak belőlem.
selyemszoknya, zöld felső, magassarkú. kipp-kopp. belépünk az épületbe és valami varázslatos dolog történik. Operettszínház... egyik legszebb emlékem színtere. Füredi Nikolett, Kamarás Máté, Bálint Ádám, Földes Tamás, Dolhai Attila...rég volt, vissza akarok menni...