*töredék

-Mondj már valamit!Kérlek!!! - hangom kétségbeesetten, rémisztően visszhangzott a lépcsőházban.
-Cssss...-hirtelen felemelte fejét és könnyes, ijesztően barna szemeivel rám nézett. Mintha érezné. Érezné a a rettegést, ami egész testemet rázza. - Ne olyan hangosan. - lehelte alig hallhatóan - A tündérek megijednek...
-Miféle tündérek? Amy, hallucinálsz? - körbenéztem a lépcsőházban. A nénike épp most ért vissza. - Jönnek már?
-Mindjárt itt lesznek Susan. - bársonyosan csengő hangja nyugtatóan verődött vissza a falakról. Egy percre talán nem reszkettem annyira a félelemtől.
-Ugye megmondta, hogy siessenek? Sietniük kell, máskülönben...
-Ne! - Amy hangja halovány, mégis erős volt. - Elriasztják a tündéreket. Olyan szépek, nem akarom, hogy elrepüljenek...
-Nincsenek semmiféle tündérek...Amy ne ájulj el!!!

Nem sokkal később pokróccal bebugyolálva, forrócsokival a kezemben ültem a lépcsőn.A tündérek utáni fél óra kiesett az emlékeimből. Mrs. Richardson gondoskodó kezeinek köszönhettem a pokrócot, és a meleg italt. Ami meleg volt, mint a vér...
-Susan!!!Mi folyik itt? - Adam jelent meg a lépcsőfordulóban. Meglátva a vértócsát, amit még senki sem takarított fel, megtorpant és gyengédebb hangnemre váltott. - Suze...mi történt?
-A rémület a szemedben...Adam...Én félek. - kicsordult az első könnycsepp a szememből, de olyan sunyi módon, hogy ha Adam nem akarja azonnal letörölni, akkor észre sem veszem.
-Suze...mondj már valamit. Amy...?
Hirtelen csörömpölést hallottam és könnyebbnek éreztem kezeimet. A bögre legurult a lépcsőn.Már nem kellett mondanom semmit.A kakaó belefolyt a vértócsába...