*la première neige

Kislánykoromban mindig vártam és mindig boldog voltam, ha eljött ez a nap(azóta sem értem, hogy hogy lehettem ilyen kis bolond). De most...ez az év legrosszabb napja. Kinézek az ablakon és az egész udvar fehér. Fehér a járda, a fák, a föld..minden. És én utálom a fehéret. Annyira elrontotta a hangulatomat ez a hó, hogy azt el se tudom mondani. Csak be akarok bújni az ágyba és aludni. Távol mindenkitől. Nem akarok tudomást venni arról, hogy másnak milyen hiperszuper extramenő, mozgalmas élete van. Nem akarok azzal törődni hogy tanulni kéne, mert nem biztos hogy sokáig itthon leszek, pedig köhögök mint a fene...Nem akarok tudomást venni a világválságról, a H1N1-ről, sem arról, hogy alig van valakim. Nem akarom hogy beférkőzzön a tudatomba a hiányérzet.Hogy nincs senki, aki megölelhetne és azt súghatná a fülembe, hogy "Minden rendben lesz..."Én csak aludni akarok. Elbújni.Láthatatlanná válni.És ezen a szörnyű lelkiállapoton még az eperjó sem segíthet...